Utolsó nap. Erről eszembe jut a szupi kis versike: “utolsó héten utolsó nap, nem fog a kréta nem fog az agy…” Hát az én agyam télleg nem fog. Olyan furcsán érzem magam (de nem a 3 marcsis cigitől.) Ebben az évben három dolog zárult le végérvényesen az életemben, és ez lelkileg azért megterhel. (Tudom, ez elég patetikusan hangzik, dehát ez van.)

Először is kijártam az ötödévet a szocin, nem vagyok többé diák (persze rögtön elkaptak a fránya ellenőrök a villamoson…) habár a szakdogával adós vagyok még.

Másodszor a szüleim kitessékeltek a lányszobámból, mert visszaköltöznek oda 17 év után. Már át is alakították; mondjuk sztem nem vmi szép: minden a lazacszín árnyalata és nekem ez olyan szirupos. (persze azt is hozzá kell tenni, hogy 6 éve nem lakom otthon, úgyhogy végülis időszerű volt a kitessékelés.)

Harmadszor pedig ez az uccsó nap (uccsó ebéd a menzán) életem első munkahelyén.

Szóval így állunk. Izgulok.