Igazából olyan skizoid mûfaj ez a blog-dolog. Az ember le akarja írni, hogy mit érez, gondol, harap stb, de ha tényleg õszintén leírja (márpedig másképp nincs értelme) akkor megbánthat embereket, kiderülhetnek dolgok, amiket titkolni akart stb. Marad a virágnyelv – de azt meg nem érti senki. Akkor ez hogy van? Vagy én értek valamit félre?

Tegnap este a kis fekete felhő visszakúszott, de végül ügyesen elhessentettem. De persze közben sok bárányt számoltam meg. Néha irigylem a fiatal pillangókat, ugyanakkor vannak – nem is annyira – fiatal pillangók, akik inkább sajnálatra méltóak, de ezt ők nem tudják. Olyankor örülök, hogy az kimaradt nálam.

Miről is beszélek?