Kifakadok. Mindig felmegy az agyvizem, amikor emberek – akikkel amúgy pár évet lehúztunk együtt a Pollack Mihály téren és Lágymányoson – félévente kérnek valami szivességet, de társaságban egy köszönést is alig bírnak kipréselni magukból. Ennyire nem lehet valaki elszállva magától… nagyon irritálnak ezek az emberek. Tuskó, prosztó, bunkó, kapnyél. (Most kipróbáltam – kicsit csúsztatva – a frusztráció-agresszió levezetésének azon tézisét, miszerint a tv-s agresszió nézése csökkenti az agressziót. De ez nekem – így netes környezetben – nem jött be. Továbbra is irritált vagyok.)

Kicsit furcsa volt tegnap este. 426 embert ismerek névről, de egyiknek sem tudom, hogy hogy néz ki a feje. Pedig még némelyikkel telefonon is beszéltem. Jó lett volna megtudni, hogy melyik névhez/hanghoz melyik fej tartozik.

Hihetetlenül nincs kedvem dolgozni. Minden reggel úgy kell beszélgetnem a tükörképemmel, hogy nade mégis, nem pöntyöröghetsz itthon egész nap! de igen!- válaszolom – sokkal jobb pöntyörögni és sétálni a városban, barátokkal talcsizni, mint a hazai glicerintermelési adatokat kurkászni. Erre én: Jaj, de már ez csak átmeneti, és különben is csomó hasznos dolgot tanulsz.. ennél a pontnál általában beadom a derekam. de az biztos, hogy én nem vagyok egy workoholic alkat.