A múlt héten belátogattam exmunkahelyemre. Elfogott (ismét) a nosztalgia. nem tudom eldönteni, hogy az emlékek miatt jár az agyam sokat azon, hogy jól döntöttem-e (tehát a távolság szépít), vagy valóban jobb helyen voltam-e ott. Hát ez most már nem derül ki. És különben is, mindent el kell kezdeni valahogy.

A munkahely-látogatás után újabb látogatást tettem (szintén szakdogaírás helyett) szintén egy exhez: exkollegát és kisbabáját néztem meg és felfaltam a szallonás tökfőzeléküket. (Egyszer jó lenne egy olyan kutatásról olvasni, ami hitelesen megmondja, hogy az országban az emberek hány százaléka szereti a tökfőzeléket. Én nagyon, édesen és sósan is. Az édes tökfőzelékkel kapcsolatos attitűdökre még kiváncsibb lennék.) Naszóval, találkoztam kismamával és kisbabával, és most is, mint egy éve annyiszor, kutattam annak jeleit, hogy valójában hogyan is érzi magát a kismama, azon túl, hogy azt mondja, hogy milyen jó dolog – mert ezt mondja mindenki. Ám ezúttal igyekeztem a pozitív dolgokra koncentrálni, mint pl: lehet mozgékonynak lenni, milyen aranyosan figyel, már 5 hónapos és visrlit enne stb.stb. Egy ismerős azt mondta, hogy pre-natális izém van.