Maximálisan egyetértek Galáddal.
Azzal a különbséggel, hogy én igenis hónaljkutyás vagyok – ha feminista nem is. Már csak elvből is jó hosszúra növesztem a hónaljszőrzetem. Mi a baj azzal? Egyszer – a társadalmi nyomásnak engedve – leborotváltam. Napokig kis piros pöttyök lepték el a hónaljamat, ráadásul amikor nőni kezdett a szőr, akkor iszonyúan viszketett. Annyi jó azért volt benne, hogy a rám szegezedő szörnyülködő pillantások nélkül és a tökéletes társadalmi megfelelés tudatában (a fazon is le volt borotválva) szabadabb érzés volt ujjatlan pólót hordani. (Mondhatni Libresse érzés).
De a hónaljborotválás negatív hozadékai túlsúlyban voltak a pozitívhoz képest. Úgyhogy azóta sem szedtem le a hónalkutyát. Már csak azért sem. Ezt a hülye nők találták ki (még az ókorban ugyebár) a nők tömegesen átvették és a hülye pasik meg jól helyeselnek. Baszki.
Ezer és még egy ok az örömre
Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy borzasztóan elegem van a szürke és kopár téli napokból! Az életkedvem egyenes arányban nő a napsütéses órák számával, türelmetlenül várom hogy állandósuljon a tavaszi hangulatom. Szinte automatikusan mozognak az...