Kész, vége.

Olyan vagyok, mint egy szétlapított francia krémes.

Vagy Malacka szülinapi lufija.

Még fel kell dolgoznom, hogy szoc. diplomás vagyok, 6 év után vége az egyetemnek, nincsenek szóbelik, dogák, folyosói cigizések.

Kicsit üresnek érzem magam.

Négyeske lett. Persze ennek is kell és lehet örülni, csak valahogy olyan bénán folyt le az egész. Például az e-mailes nonverbális kommunikációról kellett beszélnem, azaz nemverbális tudataos és kevésbé tudatos önkifejezésről…hát egy kissé oximoron érzésem volt ettől. Oxi?

Meg a konzulens – aki egyben a bizottság elnöke is volt – direkte igyekezett vmi kritikát előszedni, miután az opponens nem írt ilyet. Lehet, hogy segíteni akart alákérdezéssel, az is lehet, hogy csak simán kukacoskodoott, a lényeg, hogy nagyon nem jött ki jól. Na, mindegy.

Aztán elindultám – friss diplomásként – szandált vásárolni. Elvárásom volt, hogy kényelmes legyen, és ne legyen ronda. (Szép és kényelmes szandált már nem is merek álmodni magamnak a mai kínálati viszonyok közt.) Na, ilyen – sem – létezik. CSak papucsok léteznek, minden mennyiségben, egyik rondább mint a másik: flitteres, pink műanyagpántos, műanyagos csöngyös, műanyagos csíkos, nájkis klaffogós strandpapucs, stb, stb, jaj. LÉnyeg, hogy nem sikerült papucsot vennem. igazából én olyat szeretnék, amilyen eddig volt, csak tavaly elszakadt.

Igen, ez egy központi kérdés.

Este pedig ott költöttem el diplomás vacsorámat, ahol Galád költötte, hasonló szituációban, fél évvel ezelőtt.