A karácsony a szeretet, a békesség a stb stb ünnepe. Tessék, az Origo megmondja a tutit.

„Mindannyian kikerülhetetlen sorsként rójuk a hideg utcákat, reménytelen méhecskékként gyűjtögetjük az ajándékokat, számolgatjuk pénzecskénket, hitelekbe bonyolódva erőnkön felül túlköltekezünk, s rettegve gondolunk arra, vajon elég „nagy-e” az ajándékunk, amit vettünk, nem felejtettünk-e ki valakit, nem sülünk-e fel. Különös módon fordult visszájára az egykor oly kedves ajándékozás, mára erőpróba, kockára tett önértékelés és titkolt szégyenérzet tapad hozzá. A tét óriási. Szeretünk és szeretnénk, ha szeretnének; kétségbeesetten akarjuk szeretetünket nagy-nagy dobozok és drága ajándékok formájában bizonyítani és átadni, mert titkon nem hiszünk abban, hogy önmagunkban szerethetőek vagyunk.

Egy hajszolt, szorongó, beteg világ tesz erőszakot önmagán, lovalja bele önmagát minden év végén egy utolsó, nagy, mindent elsöprő erőpróbába, melyben bizonyítani szeretné, hogy boldog, hogy elégedett, hogy mindenki szeret mindenkit, hogy élni szép. Giccs, csillogás, szentimentalizmus. És a nagy igyekezetbe szépen csendben belerokkanunk.”

..

..

„A karácsony felerősíti a magányt, a szeretetlenség érzését. Az ember csak bámulja a tévében a sok nevető, boldog embert és szembesül azzal, hogy rá nem nevet senki, rá nincs szüksége igazán senkinek….Sokaknak a karácsony az egyik legfrusztrálóbb élmény, mert az év bármely napjánál intenzívebben élhetik át életük ürességét és sikertelenségét. A forszírozott boldogság, az erőlködő, hivalkodó pazarlás, az elvárt hamis érzelmek, a rózsaszínre festett világ az, ami kihozza sodrából azt, aki amúgy is problémákkal küzd.”

Asszem ehhez nincs is hozzátennivalóm. Inkább várom a kilencvenes évek óta hazánkban nagy múlttal rendelkező Valentine’s Day szivecskeforgatagát.