Ma szabad vagyok.
Fantasztikus dolog ez. Jövök-megyek a városban, nézem az embereket. Merthogy egészen más a város így napközben, mint munka után, amikor mindenki siet valahova: haza, bevásárolni, gyerekért, könyvtárba, sörözni.
Valahogy lazábbak azok az emberek, akik ilyenkor sietnek az utcán. (Ez valami oximoron-féleség lett.)
De persze ezt ki kellett érdemelni: reggel három óra leforgása alatt háromszor csapoltak tőlem vért, összesen legalább egy fél litert. (Egy korsót.) És a papám küldött nekem sonkás-sajtos szendvicset..hát nem drága?!
Akinek van mit megköszönni
Közeleg az év vége, a ballagások, pedagógusnap és már érkeznek az első megrendelések hozzám azoktól, akik a kedvenc tanárok munkáját szeretnék megköszönni egy emlékezetes ékszerrel. Ilyenkor nekem is eszembe jutnak azok az oktatók, akik segítettek...