Ültem a szüleimnél és ők a csakrákról, meditációról, fekete és fehér fényekről beszélgettek. Sanyi, anyukám és a mérnök apukám. És én komplett ufónak éreztem magam. Nagyon egymásra talátak ők hárman: kb olyan volt, mint amikor nők beszélgetnek: És te gyömbérrel csinálod a húslevest? És teszel szegfűszeget a sülthúsba? És hány fokon sütöd a sajtot?

Olyan szinten kivülállónak éreztem magam, hogy egészen meglepődtem, hiszen eddig úgy gondoltam magamra, mint aki kvázi közös világban él a szüleivel. Nagyjából. De úgy tűnik, hogy elmentek transzcendens irányba. Biztos van benne valami; persze fényekkel, próféciákkal és egyéb nyalánkságokkal is lehet magyarázni a világ dolgait. De ez nekem túl lila. Nem is lila, mert azt a bölcsészekre mondják. Inkább olyan sárgás-zöldes.