Mostanában mindig megtalálom az újságokban a nagy életbölcsességeket rejtő cikkeket. Valahogy maguktól ott nyílnak ki. Ez vajon az a bizonyos láthatatlan kéz?

„Túlzott akarattal valójában magányossá teszed magad, hiszen olyan fokon szűkül be a gondolkodásod a saját vágyfantáziáidra, amikből mindenki kizáródik – a realitás is.”

Ezt néha fizikailag is érzem: olyan erősen akarok, hogy egy nagy görcs-gombócot érzek a fejem helyén, de ezzel párhuzamosan tudom, hogy ilyenkor a legrosszabb. Ilyenkor vagyok a leghisztisebb, legarrogánsabb, legelviselhetetlenebb. Ilyenkor azt is tudom, hogy ha a görcs-gombóc nem lenne, akkor persze simán menne mindaz, ami a görcsös akarással nem megy, és ettől még elkeseredettebben akarok, amitől csak nő a gombóc mindaddig, amíg ki nem merülök. A görcs-gombóc kipukkad és a dolgok elsimulnak. Mindig ez a mintázat és mindig úgy élem meg, mintha először történne így.