Lumpoltam ma egész délelőtt: kiállításon voltam munkaidőben. Hosszú ideje nem történt már ilyen; némileg leliismeret-furdalásom is volt, hogy mások szorgosan termelik a GDP-t, én meg csak bámészkodok. Ettől úgy éreztem magam kissé, mint akinek azért egy kicsit szégyellnie kellene magát.
Pedig egész sokan voltak azok, akik szintén lumpolókank tűntek: nem nyugdíjasok, nem diákok, és nem is kismamák. Ilyenkor felteszem magamban a kérdést: ez a sok ember vajon miért nincs a munkahelyén? Nyilván hasonlókat kérdeznek magukban velem kapcsolatban.

***
Vannak időszakok, amikor minden “bejön”; amit korábban nagyon akartál, és izomból nyomtad, és persze nem sikerült, az magától kopogtat az ajtón, miután már lemondtál róla, már berendezted az életed anélkül. És akkor választani kell, szelektálni. Ez van most: az elindított “változás-lavína” sorra hozza a lehetőségeket, és nekem “csak” döntenem kell, hogy mit is akarok. Ez az igazi kérdés.