Mostanában olyan szabadnak érzem magam, és minden jó, minden tetszik, csak néha akadok ki az embereken (leszámítva a budapesti közlekedést és a különböző kül-belpolitikai szörnyülködést). Valamilyen belső mosolygást érzek amikor kinyitom reggel a szemem: a lakáska rámmosolyog, édes sütiillat terjeng és én nagy, csillogó szemekkel mászkálok az utcán. Valamiféle nyugalom és mély szeretet önt el. Gondolkodtam azon, hogy ez most mi: most épp magamat szeretem ennyire, vagy igazából még mindig ugyanazt? Vagy ez a kettő keveréke?

****
Elképesztő, hogy mennyi állat van itt a környéken. Először is minden nap újfajta pókot látok a lakásban; még sosem találkoztam kétszer ugyanazzal a típussal. A repülő-hangyákról szót sem ejtek, azok állandóan jönnek. Tegnap meg lányok sikítása közepette Boborján seprűvel kergetett ki egy óriási fekete éjszakai lepkét, ami ha nekiment a falnak, az felért egy kopogtatással. Most meg egy sünivel találkoztam; komótosan szaglászva próbálta megtalálni a kiutat az aszfaltozott utcákból.