Sétáltunk az Andrássy úton és hirtelen egy hat évvel ezelőtti emlék úszott be, váratlanul és kissé hátbatámadóan. Akkor is gyalogoltunk és röhögcséltünk; akkor született a ‘töcsök’ szó. Elszomorodtam, elkezdődött valami melankolikus visszaemlékezés. Igyekeztem elhesegetni, kiűzni, de természetesen ilyenkor sokkal makacsabbak az emlékek, úgyhogy kis idő múlva feladtam. Majd az emlék is.
Ugyanakkor a múltkor borozgattunk, és jó volt. De ami a legjobb, hogy utána már nem éreztem se várakozást, se haragot, se mikrosértődést. Egy évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy ilyen is lesz. Most hihetetlenül szabadnak érzem magam.
Ezer és még egy ok az örömre
Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy borzasztóan elegem van a szürke és kopár téli napokból! Az életkedvem egyenes arányban nő a napsütéses órák számával, türelmetlenül várom hogy állandósuljon a tavaszi hangulatom. Szinte automatikusan mozognak az...