„Lecserélném rád a Rick Astley poszterem!”
„Rám pasi még nem volt ilyen hatással!”
– ötletelgetett Pötipeti beszélgetés-indító szövegeket.
Igazi időutazás volt: nagyjából 17 évesnek éreztem magam; egészen lenyűgözött egy együttes egyik tagja. Egyszerűen képtelen voltam levenni a szemem, tátott szájjal bámultam. Gimnazistaként (de se előbb, se később) sose voltam oda semmilyen zenészért/színészért vagy egyéb előadóért. Hát sosem késő. Felszabadító volt hagyni feltörni és pár órára uralkodni hagyni ezt a fajta ámulatot; legalább olyan elemi élmény volt, mint a decemberi. Persze egy idő után muszáj leszállni a földre, hisz’ van köztünk pár év és egy család.
Viszlát múlt! Hello jövő!
Az élet már csak olyan, hogy ami egyszer elkezdődik, az egyszer menthetetlenül véget is ér. És az elengedésben van valami szép: emlékezni a kezdetekre, aztán búcsúzni és helyet csinálni az újnak. A nyomtatott mintás plexi...