Már megint találtam valamit, amin csámcsoghatok.
„Gyerekként mindannyian megtanuljuk, hogy melyik a leghasznosabb érzés számunkra: amivel a szüleink figyelmét bármikor magunkra vonhatjuk. Ez lesz a helyettesítő érzésünk. Annak alapján választunk, hogy mik a családon belüli szokások: például ha ebben a családban rosszul mennek a dolgok, akkor begurulunk (megsértődünk, bűntudatod érzünk, megijedünk, kisebbrendűségi érzésünk támad stb.). Nyertes változatban: megnézzük, mi a teendő. Ez lesz a kedvenc érzésünk, és onnantól kezdve azt hisszük, ez a természetes reakció az adott helyzetben.”