Nemrég azon gondolkoztam, hogy van-e még lezáratlan/tisztázatlan kapcsolatom az első 30 évemből. Akkor arra jutottam, hogy jajdejó, az elmúlt két évemben valamilyen módon a helyére raktam az összes olyan fiú-kapcsolatom, ami vagy lezáratlan maradt addig, vagy más volt, mint hittem. Azonban a wiw-es ismerőseimet nézegtve most rájöttem, hogy nem. Egy még van, vagyis inkább fél. Kapcsolatnak nehezen nevezhető, mivel kb évente egyszer futok össze vele, de akkor is osztva-szorozva három mondatot váltunk; én nem tudok vele mit kezdeni. És itt van a kutya elásva: ő is az a kategória, aki az első pillanattól fogva tetszett, de itt abba is maradt a dolog, mert egyrészről sosem gondoltam, hogy lenne esélyem, másrészről meg már akkor is külön – 12 éve – világban éltünk.
Úgyhogy megmaradt egy kis betokozódott pöttynek bennem.
Csillogjon az a mérföldkő!
Mélységesen együtt érzek minden érettségire készülő diákkal. Emlékszem, amikor annak idején én készültem erre a megmérettetésre, folyamatos stresszben voltam. Hiába mondta mindenki, hogy “Hidd el, nem olyan nehéz, mint hiszed!”, biztosra vettem, hogy én leszek...