Retrospektív. A következő dokumentum napra pontosan 10 éve született; az ELTE Szociológia Intézetis felvételi adatlapomhoz kellett csatolni.
1975. október 9-én születtem Budapesten. Anyám belgyógyászként dolgozik a MÁV Rendelő Intézetben, apám pedig vállalkozóként műhímzéssel foglalkozik. Húgom az általános iskola hatodik osztályát végzi.
Középiskolába az Amerikai Alapítványi Iskolába jártam, az ott töltött öt év alatt többször jártam az Egyesült Államokban, Svájcban. 1992-ben egy amatőr színházi társulat tagjaként játszottam egy színdarabban, New Yorkban. 1993-ban három hónapon keresztül egy izraeli kibucban répát és avokádót szüreteltem. Héberül alapfokon, angolul pedig felsőfokon írok és beszélek. 1993-tól négy nyáron át voltam a szarvasi gyerektáborban a 15-18 éves korosztályban csoportvezető, korábban pedig egy angol nyelvi táborban ifivezető. Egy darabig éttermi konyhán és bolti eladóként is dolgoztam.
1995 óta tanulok a JATE-BMI-ben, fotóriporter képzésben veszek részt. Elsősorban egy-egy szakma – mint például a sebész, artista és fodrász – munkafolyamatát fényképezem. Az első év második szemeszterét Londonban töltöttem, ahol baby-sitter voltam és média-, és filmismereteket tanultam egy egyetemi felvételire felkészítő iskolában. A második évtől kezdve alapozó szociológia előadásokat hallgattam, ezek keltették fel az érdeklődésemet. 1997 óta külsősként dolgozom a Népszabadságnál.
Most megrohantak az emlékek. Sokat tanultam a felvételire – sajna közben a másik iskolában épp három tárgyból szigorlatoztam -, de a felvételi előtti napon az akkor „nagy harmadikos” VP, Soma barátja, csupa kedvességből feltette a kérdést, hogy „Na és, mit mondott erről a mi Marxunk?”. Blank. Néztem a fejemből ki, fingom nem volt, hogy miről beszél, de bepánikoltam: basszus, tuti nem vesznek fel, hát erre az egyszerű kérdésre sem tudok válaszolni. Miért, mondott erről egyáltalán valamit Marx?! Ki az a Marx, egyáltalán?! Para.
Aztán majdnem maximális pontszámú felvételit írtam (előttem ülő, későbbi évfolyamtárs HJ kis segítségével) legnagyobb meglepetésemre. A szóbelinél pedig megkérdezték, hogy milyen téma érdekel, én meg az izraeli iskolarendszerről tartottam egy meggyőző kiselőadást úgy, hogy életemben három mondatot beszéltem egy ott élő rokonnal erről. Felvettek.
A suli első napján, első óráján már Galád mellett ültem.
***
Egy órája írtam a fentieket, és azóta törnek fel az emlékek az első évről.
1. Pollack Mihály tér, büfé. CB évfolyamtárssal beszélgetünk a többi évfolyamtársról, majd ő hirtelen kitör: „Itt mindenki olyan öreg! Én is már 20 éves vagyok!”. Néztem egyre kerekedő szemekkel, és nem mertem megmondani, hogy akkor én meg egy matuzsálem, a 23 évemmel.
2. Erdős Café, ismerkedő borozás. „És neked mi volt a kedvenc tárgyad gimnáziumban?” – kérdezett valami ilyesmit HB évfolyamtárs, valamilyen beszélgetés-kezdemény reményében. „Úristen, ha nekem erről kell beszélgetnem, akkor inkább elmegyek” gondoltam, és elmentem. Így jól nem ismerkedtem meg akkor az évfolyamtársaimmal. Totál ufónak éreztem magam.
3. Évfolyamkirándulás valami hegyre. Sokan voltunk, Galád biztosan ott volt, CB, LK, HT is biztosan, meg fiúk is, csak már nem emlékszem, hogy kik. Egy nagyon kicsi házikóban volt a szállás, tiszta klausztrofóbia volt. Az estére nem emlékszem, Galád szerint nagyon berúgtunk, de ez a részemről kizárt, mert akkoriban nem igazán tudtam alkoholt fogyasztani. Vagy tán beszívtunk? Erre sem emlékszem. Télleg, mi történt ott? Valami éneklés rémlik.
Mindegy, a lényeg a másnap volt, a hazamenetel. Ugyanis befagyott minden, legalább -20 fok volt és úgy csúszott a hegy, nagyon. Hamar beláttam, hogy ha nem akarom szarrá törni magam, akkor seggen kell, hogy lejöjjek: fogtam a hálózsákom, ráültem és az egész hegyen ennek segítségével leszánkóztam. A zsák kikészült, elszakadt persze, de én a lábujjfagyást leszámítva megúsztam. Szegény CB meg eltörte a karját.