Nahát szóval megjöttem Londonból.
Olyan nagyon jó volt az a négy nap, hogy ezegyszer nem találok szavakat. Totális szabadság, négyhétnyi élmény négy napba sűrítve, új világok, új emberek. Pedig igazából semmi különös nem történt: buliztunk, ettünk és aludtunk, meg kicsit vásároltunk. Ez az a helyzet, amikor a képek szebben beszélnek.

Azért persze megpróbálhatok ennél szószátyárabb lenni.
1. nap: Hajnali 4 órás indulás Pestről – a minibuszból láttam még azokat a fiatalokat, akik épp az egyik buliból tartottak a másikba. Felszenvedtem magam a repülőre, majd aludtam. Megérkeztem, örömteli visítozás, bevásároltunk, reggeliztünk, majd megint aludtam. Délután 3-kor pihenten ébredtem; ezen eseménydús délelőttről híven beszámolt Vera. Gyöngyrazzia, őrült láncfűrészes a Covent Gardennél majd ismét haza, vacsora. Na, és itt kezdődik a történet.

Vera helyi ismerőse, T. vendéglistás klubba invitált minket. A ‘mitvegyekfeeel’ tépelődés közben – ugye, én csak pólókat és farmert vittem – megszemléltük a neten a helyet, és egyszerre kiáltottunk fel: ‘Úristeeen!’. A Maddox Club London egyik új, nagyon trendi szórakozóhelye vendéglistás bejutással, gorillákkal az ajtóban és modell-alkatú lány DJ-kkel. A magam részéről még egyetlen klubban sem voltam soha, nemhogy egy olyanban, ami tényleg olyan, mint a “menőklub” az amerikai filmekben. Bementünk és egy új világ tárult fel: vélhetően a londoni felsőközép osztály fiataljai, tökéletes ruhákban, 30 fontos koktélokkal. A zene olyan tuc-tuc klubbos volt – szóval nem igazán jó -, de nem érdekelt, mert magával ragadott a sok party animal és egy másik létforma másodpercei. (Tőlem is megkérdezték, hogy party animal vagyok-e, miután sikítva hadonásztam a Csillagok Háborúja főcímdalára. Szerintem ez teljesen érthető; ettől még nem lesz valaki party animal.) Hajnali négyig bírtuk: a tömegnyomás csúcspontján jöttünk el. Páran megéheztek, úgyhogy elmentünk a “törökbe” (hova, máshova), ami ott libanoni étterem. Úgy emlékszem, hogy ötkor feküdtünk le azzal a hitetlenkedő érzéssel, amikor annyira új dolog történt, hogy még magad sem hiszed.

Party animals

2. nap: Emlékeim szerint fél egykor sikerült kimászni az ágyból, és fél háromkor elindulni a Portobello-ra (amit egyébként minden helyi fikáz). Eső, ghánai ebéd, napszemüveg. Ötkor találkoztunk T-vel és barátjával, és ezennel az este elkezdődött. Vidám és punnyadós sörözgetés a Baker Street metrómegállónál lévő egyik sörözőben, majd fél kilenckor elindultunk Vera másik helyi ismerőse, A. által ajánlott mulatságba. A Shunt nevű hely, ami a London Bridge metrómegállóBAN van – azaz a szórakozóhely valamilyen módon híd alagútrendszerébe ágyazódik – amolyan művészeti központ is. A körülbelül húsz Szimplakertnyi kocsma termeiben hetente tíz-tíz művész állíthat ki művet, installációt stb stb. Mi például láttunk egy mozdulatművészt, aki lisztes testtel és zöld festékkel járkált fel-s-alá, egy felöltözőművészt, és hallgattunk valamiféle zenének mondott dolgot betakart szemmel. Emellett persze volt bár, tánchelység, flipperek és rengeteg tér a föld alatt. Ismét egy hely, telis tele új ingerekkel. Nem beszélve a helyi erők viselkedésének megfigyelésének izgalmáról. Ezt már csak kettőig bírtam.

A föld alatt…

3. nap: Viszonylag időben sikerült felkelni, így már kettőkor úton voltunk Greenwich felé. Útközben megtekintettük az őrült, kólásdoboznak és kakasnak öltözött maratoni futókat és a szürreális Canary Wharf központot, majd Greenwich-be érkezve bevetettük magunkat a kézműves piac standjai közé. (Nekem kicsit csalódás volt, mert az első vizit alkalmával, 14 évvel ezelőtt sokkal menőbbnek láttam az egészet.) Aztán séta az obszervatóriumhoz, ahol az átmulatott éjszakákhoz pontosan passzoló, rendezett és megnyugtató angol kertet találtunk. ‘Ez ám az élet’ – gondoltam a gyepet, az oszlopokat, a felhőket nézve, miközben valamiféle viktoriánus Anglia-életérzésem támadt. Az obszervatóriumnál pedig a túristákat szórakoztattuk: ide-oda ugráltunk az idővonal két oldalán, míg a kedves japán turisták csak ácsorogtak szerényen. Igazán vidám pillanat volt.
Az este csendesen telt: főzés, vacsora, borozgatás.

Let’s do the time warp, again!

4. nap: A bevásárlás napja. Első utam egy óriási, hatemeletes könyvesboltba vezetett, ahol majdnem sírógörcsöt kaptam. Kézművesség, ékszerek témakörben nagyjából 100 könyvük volt: többek közt történelmi, etnikai, alapanyag szempontok szerint csoportosítva. Itthon ezekből semmi nincs. Azt hiszem ennyit még életemben nem költöttem el egyszerre könyvekre: vettem két könyvet textil ékszerekről, egy ékszertörténeti áttekintést és egy képeskönyvet Vintage Costume Jewelry címmel. Sajnos a Tribal Jewelry-t ott kellett hagynom. Ezután a Primarkt: két fontért vásároltam egy vidám sálat. Elgondolkodtam: ez még a kínai áraknál is olcsóbb, vajon hogy csinálják?! Hát tuti nem fair trade.

És itt utam végére is értem, hazametró, cuccolás, vonatállomás, repülő, minibusz, otthon.

Annyi élmény ért, hogy egy óriási furunkulus nőtt a jobb orcámra.
Képek részletesen itt.