Közeleg az év vége, a ballagások, pedagógusnap és már érkeznek az első megrendelések hozzám azoktól, akik a kedvenc tanárok munkáját szeretnék megköszönni egy emlékezetes ékszerrel. Ilyenkor nekem is eszembe jutnak azok az oktatók, akik segítettek abban, hogy ma az lehessek, aki vagyok.
Az első ilyen meghatározó személy az életemben Ari néni, a matektanár volt.
Tizenéves voltam és én is azok közé tartoztam, akik félték-utálták a matematikát. Szívesen megúsztam volna a tanulást, de Ari néni szigorúan számon kérte mindazt, amit tanított, Mivel a tárgy nem volt az erősségem, viszont a felvételin nem akartam rosszul teljesíteni, a szüleim különórára küldtek Ari nénihez. Próbáltam én megtanulni a matematikát, de mérsékelt sikerrel.
Egy alkalommal egy példát kellett megoldani, valami olyasmi volt a lényeg, hogy adott egy medence, ahova ennyi és ennyi víz folyik, de a túlfolyón ennek egy része távozik: pontosan az a feladattípus volt, amit szívből gyűlöltem. És akkor Ari néni addig ült velem a feladvány felett, míg meg nem értettem azt. Onnantól már gyerekjáték volt az egész.
Sikeresen vizsgáztam, felvettek a középiskolába, de nem ez az egy feladat volt, ami előre lendített, hanem az a felismerés, amit Ari néni akkor átadott nekem: a tanulás sokkal könnyebbé válik, ha egy elénk kerülő feladatot nem megoldani akarunk, hanem megérteni.
Medencés-lefolyós matek példát ezer éve nem kellett megoldanom, de az életem során számtalanszor segített Ari néni tanítása, hogy a világot vagy az adott problémát először megérteni kell, utána már könnyen boldogul vele az ember.
Egy jó tanár a kötelező tananyag leadásánál sokkal többet tesz: képes meghatározni diákja érdeklődését, gondolkodását. Ma is hálás vagyok Ari néninek, ez az ékszer a megértésről mesél:
Ha neked is van olyan pedagógus az életedben, vagy a gyermeked életében, akinek köszönetet mondanál, nézz körül itt!