(Scroll down for English text.)

Egészen május elsejéig eszembe sem jutott a lakásátalakítás gondolata. Csak azt éreztem, hogy már nem annyira szeretek itthon lenni, pedig valaha igazi szerelem-lakás volt ez számomra. Azt éreztem, hogy idegesítenek a polcok éles sarkai, az L alakú étkezőpad, a dromedár szekrényem, a rengeteg frinc-franc, ami az évek során összegyűlt. És legfőképpen az zavart, hogy nincs egy nappalinak nevezhető fél négyzetméter sem a lakásomban.

Mivel a bútorok többségét egyedileg csináltattam a lakás adottságaihoz – a lakásomban összesen csupán két derékszög van -, ezért korábban azt gondoltam, hogy ezen már nem nagyon lehet változtatni. Úgyhogy egy éven keresztül „puha” módszerekkel próbáltam újra megszerettetni magammal a lakásom: új ágytakarót vettem, új képek kerültek a falra, új terítők kerültek az asztalra. Ez körülbelül olyan volt, mint a helyi érzéstelenítés: pár percig (napig) hatott csak, aztán semmi.

Aztán május elsején elém került egy idézet, amitől fény – pontosabban tűzijáték – gyúlt az agyamban. „….a környezetünket úgy alakítsuk, hogy az mindig tükrözze, kik vagyunk, milyenek szeretnénk lenni. A változás az élet velejárója. Tanuljuk meg a saját hasznunkra fordítani.” Ugyebár kinek mi indít be bizonyos folyamatokat: nekem ez segített túllendülni a holtponton, s rájöttem, hogy ez a lakás már nem én vagyok, hanem egy 8 évvel ezelőtti állapot.  Azóta pedig nincs megállás. Eleinte csak átrendezni akartam a lakást: az átrendezéshez Ben (a Szimpla Design Shop Házmestere) adott sok strukturális jó tanácsot. Például, hogy előbb talán meg kéne szabadulnom pár dologtól: így vette kezdetét a nagy lomtalanítási hullám, szép és kevésbé szép emlékek újraidézésével.

Már épp beleéltem magam a bútorok átcsoportosításba, átszerelésébe, amikor Kata, a Kicsi ház bloggere is meglátogatott. A látogatása olyan volt, mint amikor résnyire kinyitunk egy ablakot és a friss levegő betódul a szobába, felkavarva az állott régit. Kata látogatása után pár nappal már a falak újrafestésén gondolkoztam, új bútorok beszerzésén, lefestésén, új térelválasztó megoldásokon. Azon kaptam magam, hogy noha csak egy dolgot szerettem volna a lakásba betenni (egy kanapét), de már a totális átalakulásnál tartok. Mint amikor csak egy dominót lökünk meg és borul minden. És ennek örülök.

Most elérkezett az a pillanat, amikor már nem csak képeket nézegetek, tervezgetek, álmodozok és beszélek róla. A lomtalanításnak vége (bár nyilván lehetne még találni kiszelektálandó dolgokat), a tervek egyre konkrétabbak, egyre inkább tudom, hogy mit akarok. És most már a bútorok is elkeltek. Most már tényleg nincs más hátra, mint átfesteni a falakat, új bútorokat szerezni és legfőképp egy szuper kanapét vadászni. (Kérés: ha esetleg az elkövetkezendő hónapokban, a felfordulás közepette megkérdőjelezném e folyamat helyességét , azaz megkérdezem, hogy „miért is nem maradtam nyugton a seggemen”, akkor emlékeztessetek erre a posztra!)

Inspiráció. A többi itt található a pintereset falamon. / Inspiration: you can find more on my pinterest board.

I did not even think of a flat makeover until May, this year. I just felt, that I dont really feel myself at home, though I was deeply  in love with my flat for a long time. I just felt, that my shelves make me nervous, I dont like my bench, my wardrobe which is too big, and the hundres of small this and that, that I collected over the years. But what annoyed me the most is, that I dont have – not even a tiny-little one – a sort-of living room.

I always thought that I have to learn to live with them and I cannot change them, because they were taylor-made to my flat, thats shape is a bit irregular. This meant, that in the past year I tried „soft” methods in order to fall in love with my flat again: I bought a new bed cover, new pillos, new pictures on the wall, and new tableclothes. But they did not really help.

On 1st of May I bumped into a quotation – saying that our surrounding should always reflect who we are, and where we want to be – that was striking for me. I suddenly realized, that the flat I am living in is not me, it is something I used to be 8 years ago. And since then I did not stop. A friend – Ben, the engine of Szimpla Design Shop – came over and gave me great advices on how to regroup my furniture to have a kind of new flat. Also, that I should get rid of lots and lots of objects, thus the house-clearance started.

I started to get really into the mood of regrouping my furniture, when another friend, Kata from the object-makover blog Kicsi ház, came over as well, and that turned everything upside down. I felt like when someone opens a window in a room, and the fresh air pours in. After Kata left I started to think about questions like how to repaint my flat, how to sell my furniture, how to get new ones.

And here I am now. It is the moment, when the house-clearance is over, I have seen lots of home decor magazines online and offline, and my plans are getting more and more precise, and I start to know what I really want. And I sold all of the furniture I wanted. It is time to paint now, it is time to get new furniture, and above all: to  buy a couch (the furniture I wanted to have originally, that caused this makeover).

PS. I would like to ask something: Please, tell me I am not crazy, and everything is OK in case I go mad in the next few months!