Nem tudom hogyan kezdődött.
Egyszercsak ott volt egy darab viasz előttem, és azt mondta, hogy ő Jónás a cet gyomrában. „Jól van, akkor te vagy Jónás a cet gyomrában” gondoltam, és kifaragtam. Nem sokkal később kezembe került egy félbehagyott viaszdarab Jermakov Kati 2 évvel ezelőtti workshopjáról: ő azt súgta, hogy ő egy lerágott almacsutka. „Rendben, akkor neked biztosan hiányzik Ádám és Éva” súgtam neki vissza, és elkészült az ezüst nyaklánc az almacsutka szempontjából. Kis idő múlva a Sínai hegy jelentkezett: szólt, hogy egy ember ül a lábánál, súlyos feladattal. „Mózes lesz az!” csillant fel a szemem, és kifaragtam Mózest is, aki sokat birkózott a rá bízott feladattal.

Innentől kezdve tudtam, hogy ez egy sorozat, nem pusztán egy egyszeri (két-háromszori) kaland. Mózes történetei ugyanis velem maradtak állandó inspirációként, hiszen nemcsak térben, de lélekben is hatalmas utat járhatott (járt) be. Később megszületett a Mózes és az égő csipkebokor nyaklánc, melyben számomra a lényeg a földre borult Mózes, amint megadja magát a megnyilatkozásnak. A sorozat legújabb darabja – szándékosan a Kivonulás ünnepére, Pészachra időzítve – az Exodus: Mózes útjának egy jól ismert fejezete, amikor ketté nyílik előtte a Vörös tenger, és ő kivezeti a zsidókat Egyiptom földjéről.

Nem tudom hogyan folytatódik a sorozat. Csak azt tudom, hogy biztosan folytatódik, mivel az ótestamentumi történetek olyan erővel hatnak rám, amit sosem gondoltam volna, valamint izgalmas kihívásnak érzem ezen ősi történetek modern interpretálását aprócska szobrok formájában.