Bátor vagyok. Megtettem. Elmentem a fogorvoshoz. Nemcsak betömte az egyik fogam (meg majd jövő héten mégegyet), de közölte, hogy az állkapcsom az bizony gáz. Túl mély a harapásom, és ez a jövőben okozhat gondot, mint pl porckopás, szalaglazulás. El is képzeltem, amint az alsó álkapcsom magától leesik néha. De megnyugtatott, hogy semmi baj, mert hordhatok éjszakánként átlátszó műanyag álkapocstartót. Jaj de jó. De azt is lehet, hogy újra felszerelünk nekem egy fogszabályzót. Akkor viszont elkerülhetetlen, hogy két fogamat kihúzza, hogy helyet csináljunka többinek. 13 éves koromban ezt sikeresen megúsztam. Persze ha tudom, hogy a foghátranyomó harcsabajuszt feleslegesen hordom, mert 13 évvelkésőbb közlik, hogy a tartós megoldás a foghúzás lett volna, akkor lehet…talán..nem tudom.

Brrrrr.

Tegnap sznobképzőben voltam. Program: 6 francia bor és 5 francia sajt kósotolása előadással fűszerezve a Gerbaud cukrászda Átrium termében. Nagyon tanulságos volt.

A következő monológokat hallgattam végig.

50-es bácsi: “Az átlagos borkóstolók a kis tallintartalmú – kevéssé csersavas – borokat szeretik. Úgy van ez, mint az operával. Az igazi operaszeretők megértik Wagnert, a többiek megelégszenek Verdivel és Puccinivel.”

40-es néni: “Ez semmi. Amikor én havonta egyszer wine-and cheesetasting party-t tartok, akkor van minimum 20 féle sajt, paprika, paradicsom, lilahagyma, fokhagyma – ha már hagyma, akkor hadd szóljon -, és 4 féle vörösbor.”

Amúgy szerintem a program jó volt, a borok nagy része isteni volt és a sajtok is elfogytak az uccsó morzsáig. Hála Istennek az utolsó, legjobb bor-sajt párosításnál a 40-es néni asztalszomszéd már nem volt ott, mert a férjével megsértődtek azon, hogy az egyik alkalommal egyszerre csak kevés sajtot tálaltak.

Ő volt a legjobb:



Bleu d’Auvergne

Ma kiderült, hogy érdemes bloggolni. Talán még könyv is lesz belőlem. Meg film. És Nicole Kidman lesz én.

Megint egy lépést tettem a felnőtt-lét felé. Kinyomtattam a szakdolgozatomat FF és színes változatban. Le is fogom adni jövő kedden. Jaj, de izgi. Pont négy éve tettem ugyanezt, egy fél négyzetméter területű toalettasztalon álló laptopról. Csak akkor egész más volt minden.

Ha meg kellene mondani, hogy mikor változtam a legtöbbet – mármint abban az időszakban, amikor már tudatomnál voltam- azt mondanám hogy 24 és fél éves koromtól 25 és fél éves koromig radikális változások történtek. Addig burkokban éltem.

Amúgy rájöttem, hogy nem akarok elszakadni az egyetemi léttől, még akkor se, ha az elmúlt fél évben be sem tettem a lábam az intézményben. A tudat, az sokat számít, hogy ‘én biz’ még egyemista vagyok’. Szívesen mennék phd-kurzusra, ha nem szidná mindenki, akit ismerek, és részt vesz benne.

Nem is akarok felnőtt lenni – már ha sikerülne ezt a homályos fogalmat precízen körülírni. És címkéket sem akarok, nem mintha tudnék aggatni magamra egyet is. Amíg ojságírtam, addig nem tekintettem magam ojságírónak. Most szociológuskodok, és nem tekintem magam szociológusnak…akkor inkább ojságíró.

Kész. Visszavonhatatlanul beléptem a digitális korba. Már kereskedek is. Eddig csak vásároltam, de most én is beléptem a globális c2c kereskedelem színpadára. Ide.

Tegnap találkoztam két kisgyerekkel, akik tutira annak a generációnak a tagjai, akik öt évesen ppt prezentációkat gyártanak majd az óvodai játékelosztás optimalizálásáról. A gyerkőcök (3 és fél, 1 és fél évesek) ugyanis annyit nyomogatták, harapdálták, fröcskölték anyjuk PC-jét, hogy a szülők ezt megunták és munkába állítottak egy kiszuperált, de működőképes számítógépet (keyboard, egér, képernyő incl.) egy picike asztalon. A másfél éves Bandó azóta azt nyomogatja, és néha mindenféle excel táblák poppolnak fel, de ez őt nem zavarja.

Ilyeneket látva a szivem szakad meg….9 dolcsiba kerül…jaj jaj jaj.

Érzem hogy közelít a kísértés.

Vetélkedőt hirdetek.

Aki megírja nekem, hogy az alábbi strófa honnan származik, az kap ajándékba pár jó percet.

Volt egy úr, lakhelye, Sarkad

Pukkantot egyszer egy halkat.

“Ki volt, ez, kérem?”

Azt mondta: én nem.

Nem volt egy őszinte alkat.

Jaj hát találtam mégvalamit: óvodai szerelmem. (remélem mindenki felismeri)

Olyannyira szerelmes voltam belé, hogy technokollal kiragasztottam az ágyam fölé a tv-újságból kivágott képét. Egyszer megkérdeztem a Nagyit, hogy hol lakik a Kabir Bedi (biztos el akartam hozzá menni). Azt mondta, hogy Hollywoodban. És én szentül hittem, hogy szerelmem a közeli Bécsben lakik (Hollywood Bécs egyik kerülete), mivel a világról való tudásom Bécsig terjedt.

Másik emlék abból, a korból, hogy egy este hallottam, a tv-ben hogy megölték Michael Jackson-t. Aztán jó pár évvel később láttam egy Jackson-klippet (Bad) a tv-ben és nagyon összezavart a dolog. Még később – amikor már jártasabb voltam a 20.század második felének zenetörténetében – visszafejtettem, hogy aznap 1980. december 8. vagy 9 volt és nem Jackson, Hanem John Lennon halt meg.

Mindenki emlékszik erre?

Én a nagyszüleimnél láttam a tévében, kb 5-6 éves lehettem. Borzasztóan örültem, hogy nem kell 8.kor lefeküdnöm és elhatároztam, hogy minél tovább fennmaradok. Elkezdődött a film. Már ott kiakadtam, hogy a nagy sáskák megeszik a kisfiú agyát, de hős voltam és néztem tovább. (nem emlékszem, de el tudom képzelni, hogy a nagyszüleim azt fontolgatták magukban, hogy vajon ez a film mennyire lesz káros hatással a személyiségfejlődésemre.) A hősiesség nem sokáig tartott ki: beadtam a kulcsot annál a résznél, amikor a herceg beleugrik valami nagy kohóba és gusztustalan óriás-kukacok megeszik. Ezt már nem bírta az én ifjú szervezetem és magam kértem, hogy nyugovóra térhessek. (Ezt a meghasonlást!)

Aztán persze sokkal később – 1996-ban – megnéztem a filmet a Tabán moziban. Akkor sem találtam kevésbé gusztustalannak az inkriminált jelentet, csak addigra már megnőtt a tűrőképességem.

Aki szeretne a saját ifikori emlékeiben turkálni: katt ide.

Azért ezt muszáj idetennem. Apukám még őrzi az övét. (egyébként kifogástalanul működik, nem úgy mint a 3550i, aminek a gombjai néha önálló életet élnek.)