Habár pár nappal ezelőttig Matthausz-nak ejtettem Matteusz nevét (azaz nem vagyok valami nagy fociőrült), örülök hogy a magyarok jól eltángálták a németeket. Hehe. Ugyanakkor valszeg ez is kb olyan csodaszámba fog menni, mint Koplárovics gólja. csuhaj, csuhaj, rekettye.
Tegnap megkaptam az egy évre elegendő tömegélményt. Borzalmas volt az este a Felvonulási tér környékén. Annyi ember gyűlt össze a fájó torkú Sting meghallgatására, hogy egy önálló, a fizika számára egyelőre nem ismert, tömeg-gravitációs erő alakult ki. Ezen erő felismerhető arról, hogy képtelenség megállni egy helyben, mert a tömeg sodrása, nyomakodása akkora, hogy mozgásban tart […]
Most jöttem a Ráckert megnyitójáról. 8-kor számszerint 25-en voltunk. 9-kor már legalább 50-en. Olyan is rég volt, hogy este le tudtam ülni egy asztalhoz. Ennek persze több hatalmas elonye van: – nem kellett sorbanállni ételért és italért – nem kellett tolakodni – nem volt sor a vécénél – nem volt sártenger a vécében – volt […]
Lousy – a pontos kifejezés az időjárásra. Szeretnék mindenkit lebeszélni a Nokia 3510i mobiltelefon vásárlásáról. Én jól bedőltem a vicces csengőhangoknak, a színeknek és a narancssárga világító oldalnak. A helyzet azonban az, hogy pocsék konstrukció: a billentyűk vagy túl érzékenyek, vagy nem érzékelnek semmit, úgyhogy nyomkodhatod a zöld gombot, a telefon felvétele helyett pl megszakítja […]
Csuhéééé! Most nagyon örülök. 5-t adott az opponens (DT) a szakdogámra. Salalala. …. …. És akkor zsupsz vissza az autógumikhoz. De most ezek sem tűnnek olyan idegtépőnek.