Éppen az amcsi elnökválasztás és a blogok kapcsolatáról írok cikket, és belefutottam ebbe a tudományosnak szánt értekezésbe. Eleinte csak sírva röhögtem, később azonban már mérgemben csapkodtam a falat a kinyomtatott papírokkal. (Az újság – Szabadpart – amúgy a Kodolányi János főiskola tsdi, művészeti és irodalmi folyóirata.)

Az első megrökönyödés:

“Rebecca Blood, a Weblog Kézikönyv szerzője, akit napjaink legjelentősebb blogtörténészeként tartanak számon, a következőképpen fogalmaz egyik esszéjében…”

Egy: ez stílusilag körülbelül a harmadikos gimnazista irodalom-fogalmazással ér fel. Kettő: hogy lehet egy olyan jelenségnek “legjelentősebb történésze”, ami csak 3-4 éve terjedt el világszerte, és 6-7 éve létezik egyáltalán. Különben is rosszul vagyok ettől a “legjelentősebb történész” kinevezéstől: az egész internet-történészség, kutatás, elméletgyártási iparág annyira fiatal és kiforratlan, hogy egyszerűen butaság ilyen jelzőket aggatni bárkire is.

Mérgesedés:

Mik a blogok jellemzői témakör: “Személyes hangvétel. A blogok elengedhetetlen eleme. Ha ez hiányzik, máris csak egy weboldalról vagy egyéb írásról, nem pedig blogról beszélünk. Nem blog, ha valaki egy weboldalon csak tényszerű leírást közöl egy eseményről.”

Egy: És mi van akkor, ha valakinek ez a stílusa, a tárgyszerű leírás?! Akkor ő smafu?

Kettő: Különben sem létezik teljesen tárgyszerű leírás, hiszen már az is szubjektív, hogy egy eseményből ki mit tart leírásra alkalmasnak.

Homlokráncolás:

A freeblogról: “Az oldal megjelenítése visszafogott és ízléses, különlegessége pedig, hogy a készítők a bloggereknek szóló utasítások, magyarázatok kialakításakor a szokásos hivatalos megfogalmazások helyett a fiatalok stílusához illő, mókás nyelvezetet használtak.”

Hát ehhez egyszerűen nem tudok mit szólni: mókás ilyet olvasni egy tanulmányban. Tudja mindenki, hogy a fiatalok már csak ilyenek: mókás nyelven érintkeznek egymással.

Az utolsó mondat. (Csapkodás):

“Ezért mindenkit csak arra biztatnék, hogy még ma „blogra fel”!”

És itt ér véget a tudományos-népszerűsító olvasmány, amiből minden kétséget kizáróan kiderül, hogy a szerző, Tarsoly Ildikó, a freeblogot inkorporáló Index titkosügynöke, akinek küldetése az Index oldalletöltéseinek növelése a bloggerek táborának növelése révén.

Mára elég ennyi összeesküvés-elmélet.

(Tudtam volna még további remek idézeteket szolgáltatni, csak lusta voltam kikeresni őket.)

Esküvő 3 felvonásban

Prológus

Az esküvőn sok ismerősöm jelent meg, zömmel gimis osztály – vagy évfolyamtársak, bulis haverok és testvéreik. Majd’ mindegyik nyakában lógott egy vagy két gyerek, úgyhogy némileg kívülállónak éreztem magam, mint aki nem tagja a klubnak. (És valóban!) Meg is beszéltük Ével, hogy a következő esküvőre külcsönzünk egy gyereket valamelyik kétgyerekes ismerőstöl.

1. felvonás – Négy esküvő….

A százfős terembe százharminc embernek terítettek. Mi – volt évfolyamtársak- egy csokorba ültünk és kibeszéltük mindenkinek az osztálytársait, tanárait, a mennyasszonyt, a völegényt és mindenkit, aki él és mozog a földön. Úgy éreztem magam, mintha a 4 esküvő 1 temetés c filmből én lennék az az alacsony, turcsi csaj, aki a Hugh Grant-tel folyton elkésik az esküvőkről és csak pletyizni tud.

Szóval ezt adtuk elő: a stílusban Á és R domborított a legjobban. R valamiért eltévesztette az eseményt és talpig feketében jelent meg. Á pedig egy – állítólag dizájnos – ingben volt, amin drapp foltok virítottak oly módon, mintha rajta felejtették volna a vasalót. Szóval Á és R sokat fanyalogtak, de leginkább az tűnt fel, hogy például R régebben minden mókában benne volt, manapság meg inkább karótnyelt távolságtartással szemléli az eseményeket. Á is megváltozott, csak másképp. A változást a következő párbeszéd szemlélteti legjobban, ami az esküvői gratuláció alatt zajlott:

Á – N (a menyasszony) a legjobban sikerült a 4 testvér küzül és nemcsak esztétikailag.

W – Ezt hogy érted?

Á – Hát hogy nemcsak ő a legszebb, de..

W – De mi? Azért a nővére, meg a bátyja is elég okos, nem?

Á és R: Jaj, Wildy! Megfogadtuk, hogy most kellemetlen megjegyzéseket teszünk mindenkire, de az ilyen részletező keresztkérdésekkel ez nem megy.

W – Szóval fikamakik vagytok.

2. felvonás – Bazi nagy lagzi

A hervasztó első felvonás után jött a vérnyomásemelő körtánc, móka-kacagás, felszabadultság, menyaszzony boldog, hogy mindenki táncol. Felkaptuk a menyasszonyt és a vőlegényt székestől és jól megtáncoltattuk őket. (N nem fogyott eleget :-) Élvezték, meg mi is, shinny, happy, esküvői hangulat, a mennyasszony papája enyhén taperol.

3. felvonás – Sunday night fever

Csak a hardcore esküvőzőknek – 11 óra körül már csak negyvenen voltunk. Mennyasszony hugának pasija beinstallált egy karaoke-szerkezetet, így életemben először karaokeztam. Mit is mondjak: belejöttem :-)). Az első számom az I will survive volt, amit persze kívülről tudtam: nagy tapsot kaptam az erősen kapatos menyasszony-papától. Utána a Losing my religion következett, majd a Like a Virgin. Sajnos ez utóbbiba belesültünk Ével – csak azt hittük, hogy tudjuk. Az utolsó számunk a Sweet dreams volt, és nekem is édes álmaim voltak otthon, mert már nagyon rég ki akartam próbálni ezt a múfajt, csak sosem volt bátorságom. pedig énekkaros is voltam.

Újabb lelekesedés, újabb hely, újabb tanfolyam. Az üvegékszer az.

Közben kiderült, hogy Skorpió az aszcendensem. Az jelent valamit?

Éjjel azt álmodtam, hogy visszamentem az exmunkahelyemre. Nagyon boldog voltam, bár nem igazán értettem a szituációt. Aztán kiderült, hogy nem tudom, hogy mit is keresek ott. De azt sem, hogy itt.

na most elééééééééééééég.

immár 145.jére írtam le, hogy kálciummal dúsított csirke, meg fitness-csirke, meg vitaminos csirke, meg panírozott csirke, meg. és még nincs itt a vége.

megfogadom, hogy sosem fogom venni annak a bizonyos cégnek a termékeit.

pláne nem kalciummal dúsított, extraegészséges, b6 vitaminban bővelkedő fitness szteroidos, izomnövelő csirkét. na, azt pláne nem.

Itt a Sanyi!

Reggel kaptam tőle sms-t, hogy “ez a számom….”. Gondoltam megint szolgáltatót váltott Kanadában. Aztán feltűnt, hogy 36-tal kezdődik. Tárcsázás. És valóban, tegnap érkezett. Már nagyon rég járt itt, és tökre hiányzott.

Amúgy ma reggel találkoztam a Telhetetlen Méhecskével. Nekikoppant a konyhaablaknak. Nem engedtük be, így szomorúan távozott. Kicsit már fázott; éhes is volt talán. Remélem nem találkozik megint a Dongóval.

Ez történt a hétvégén.

Gyerekszoba (volt).

Konyha (volt).

Szüleim beáztak. A nagy esőzés csak kis részben felelős a több milliós kárért. Nagyobb részben a legalsó szomszéd a hunyó. Ugyanis a harmic éves ház esőelvezető csatornája tönkrement, és az ő szintjüknél kilukadt, következésképp beáztak. “Nem mehet ez így tovább” gondolta az alsó lakó, és felmászott a tetőre begyömöszölni az esőelvezető csatorna száját abból kiindulva, hogy ha nem jut víz a csatornába, akkor ők nem áznak tovább. Nade. A másfél napos esőzés szép nagy tócsát eredményezett a tetőn, ami mivel nem tudodd lefolyni, szépen leszivárgott a tetőn át a szüleimhez, akik a legfelső emeleten laknak. Csekélység: csak 50-100 liter víznek kell átfolynia a szüleim, és az alattuk lakó lakásán, hogy a tetőből kiürüljön az eső.
A lakásban borzasztó doh-szag van, a wc-be csak esernyővel lehet menni, mert úgy csöpög a víz. A konyha totálkáros. Ki vagyok borulva.

Tegnap sikerült a város legsznobabb helyére beülnünk tereferélni: a dokk caféba. Imádom az ilyen szituációkat: leültettek minket a szamárpadhoz (az ablak mellé nem engedtek, mondván foglalt, de persze egy órán keresztül nem jött senki). Azért szamárpad, mart az ott lévő összes asztalt idővel elpakolták, és csak arra vártak, hogy mi elmenjünk onnan, hogy a teret táncparkettnak alakítsák át.Mindenki nagyon trendin volt felöltözve: általában fekete szerkó sállal, vagy ezüst ékszerrel – neurotikus karrierista look (idézet a Stepfordi feleségek filmből). Én persze a falikárpit-jellegű rózsaszín nacimban voltam, nehogy neurotikusnak bélyegezzen bárki is. Szóval hosszas tanakodás után két deci fantát rendeltünk a sznobhelyen; a pincér egész jó pofával fogadta. Még szörcsögtem is a szívószállal. A fanát egy órán keresztül szívtuk, majd szétcincáltam a citromdarabkákat. Sajnos nem sikerült elég megbotránkozatóan viselkedni…vagy csak túl sötét volt. (Kiestem a gyakorlatból.)

****

Ma viszont szuper kiállítást láttunk: Péreli ZSuzsa szövött képeit…baromi jók.

Tegnap bókot kaptam – legalábbis én annak értékelem.

Egy volt tanárommal találkoztam az Eckermannban, az ő kezdeményezésére. Kiderült, hogy azért akart találkozni, hogy rábeszéljen a phd-zésre, és hogy nála legyek phd hallgató. Nagyon jól esett.

(Azért némi kellemetlen érzés is vegyül a dologba: a tanárt szülein keresztül ismerő barátnőm szerint “szereti a fiatal lányokat maga körül”, és amikor tavaly nyáron a tanárnál jártam – előre egyeztetett – jegybeírás ügyében, akkor egy szál rövidnadrágban fogadott, amitől egy kicsit megijedtem.)

Na de mindegy; félre kétség, így is jó dolog ez.

****

Végre végeztem a Médiakutatós cikkel: ha minden igaz Mikulásra megjelenika szakdogámból legyártott tudomány értekezés. ;)

Felszállt a 6-osra egy Parkinsonos bácsi. Már elég előrehaladott állapotban volt: keze, mint a karácsonyi kocsonya, járni alig bírt. Kb ötvenéves lehetett, de inkább hatvannak tűnt. Felszállt, ketten is felugrottak a helyükről, de ő inkább befordult a villamos ajtaja felé. Borzasztó volt.

A betegségek – és a pusztítás, amit emberen végezhetnek – mindig nagyon rosszul érintenek. Főleg a láthatatlan dolgok: kórok, férgek és a rák. Sokakkal beszéltem, és mindenki úgy látja, hogy mostanában sokkal több a rákos megbetegedés; ez azt jelenti, hogy nemcsak az én szubjektív érzékelésemről van szó. Persze a dologhoz az is hozzá tartozik, hogy a diagnosztika is fejlődik.

Imhol egy cuki gyerekes anekdota, egy gyerekes ismerősömtől (nem az ő gyerekéről).

Nagymama vigyazott Ardora és Borisra. Van a gyerekeknek egy jatek CD-juk, kis agymozgato. Ardo kerte a nagyanyjat, hogy tegye be a szamitogepbe, az betette, es kerdezte a csemetet, hogy akkor most mi van. A 2 eves Ardo csak annyit mondott: Entör.

Megjöttek a villanypostán a képek az Oktoberfestről. Egész jók lettek, kár hogy kevés készült.
Az ünnepeltek.

Lassú nyugalommal telt a vasárnap. Igazi őszi vasárnap volt. Isteni volt.

Tötymörgés otthon, aztán szauna és úszás, majd mozi este.

Ez az élet, Kovács néni! – nem az idegbeteg teljesítménykényszer, a hülye motorolajak és kálciummal dúsított csirkefalatok.

Megvolt, jóvolt.

Jó érzés, ha az embernek sikerül megcsinálnia azt, amit egy éve tervezget. Mégha egy buli is az. Minden megvolt a kellő mennyiségben: torta, barátok, virsli, tánc, piros harisnya. Talán lesznek képek is.

Nagyon rég csináltam bulit magamnak: asszem pont kilenc éve. Az is jól sikerült; egy álarcosbál volt Balatonlellél a MÁV üdülőben, és én a finn énekesnő voltam a Picasso kalandjaiból. Kölcsönöztem egy narancssárga parókát; szerintem nagyon élethű voltam.

Holnap 29 leszek. Brrr.

Balázs kollegám amiatt siránkozik, hogy öreg. 24 éves lesz a hónapban.

Ugye-ugye. A köremilek mozgósító ereje. Éjjen, éljjen!

Tegnap sikerült mp3-akat hangfájllá konvertálnom, és ebbéli örömöm felett éjfélig dizsiztünka nappaliban a pasimmal – Kuczik úr, az alsó szomszéd legnagyobb örömére.

Volt: Lynard Skynard, Credence Clearwater Revival, REM, Bob Marley, Gloria Gaynor, Aretha Franklin, Jon Bon Jovi, Anastasica, Nina Simone, Santa Esmeralda, The Corrs, Sting és a többi most nem jut az eszembe.

A pasim közben részt vett az egyszemélyes légi-gitár verseny döntőjében, és én úgy ítéltem meg, hogy ő lett a győztes.

Csipcsirip.

Fellegek elvonultak. Hihetetlenül megkönnyebbültem és örülök és boldog vagyok.

És hab a tortán, hogy meg lettem dicsérve, hogy “fasza” tanulmányt írtam – amit persze még kell egy kicsit maszírozni.

****

Tegnap vettem a Calzedoniában három harisnyát és kaptam hozzá egy katalógust, hogy olvasgassam a villamoson. Meg is tettem és mire hazaértem már nagyon ideg voltam. A katalógus ugyanis arról szólt, hogy a nyolcvanas évek legocsmányabb kreációi miként jönnek vissza. Például a piros latexnadrág tűsarkú cipővel és fodros miniszoknyával. Vagy – és ettől borultam ki a legjobban – a sarokpántos leggings (magyarban: macskanaci) kívülről (!!!!) rásarokpántozva a tűsarkú cipőre. Az ezüst, övecskével díszített, hegyes orrú félbokacsizma már smafu.

Félek, rosszkedvem van.

Nem tudom mi mitől van, nem tudom kibogozni a dolgokat.

Ez az ára annak, amikor valaki nem elég bátor magával szemben?!

Vagy csak túlbonyolítok dolgokat? Nem tudom. Mások hogy csinálják? Ezt sem tudom.

Jól esne most egy cigi.

Épül-szépül a honlapom. Már két menüpont kész. (Angolul is!) Jaj, de izgi.

Majd beszkennelek egy csomó fotót.

Amúgy erre most azért van időm, mert – újfent – lerohadt a szerver és nem férek hozzá ahhoz az anyaghoz, amin dolgoznom kéne. De már túl vagyok az idegeskedésen.