A 10 év különbség ellenére hugommal most azonos lelki folyamatokat élünk át. Mindketten keményen őröljük magunkat. Ugyanúgy taposunk egy mocsarat – még ha másik mocsár is az.

A különbség talán az, hogy én tudom, hogy mit akarok – csak az odavezető út tűnik kissé fájdalmasnak és rögösnek. Ő, úgy tűnik, hogy egyelőre menekülőre fogja – megpróbálja a saját kis mocsarát arrébb tolni, nem foglalkozni vele, hátha a globális felmelegedés hatására magától elpárolog.
Vagy csak én vagyok türelmetlen.

Mostanában mindig megtalálom az újságokban a nagy életbölcsességeket rejtő cikkeket. Valahogy maguktól ott nyílnak ki. Ez vajon az a bizonyos láthatatlan kéz?

“Túlzott akarattal valójában magányossá teszed magad, hiszen olyan fokon szűkül be a gondolkodásod a saját vágyfantáziáidra, amikből mindenki kizáródik – a realitás is.”

Ezt néha fizikailag is érzem: olyan erősen akarok, hogy egy nagy görcs-gombócot érzek a fejem helyén, de ezzel párhuzamosan tudom, hogy ilyenkor a legrosszabb. Ilyenkor vagyok a leghisztisebb, legarrogánsabb, legelviselhetetlenebb. Ilyenkor azt is tudom, hogy ha a görcs-gombóc nem lenne, akkor persze simán menne mindaz, ami a görcsös akarással nem megy, és ettől még elkeseredettebben akarok, amitől csak nő a gombóc mindaddig, amíg ki nem merülök. A görcs-gombóc kipukkad és a dolgok elsimulnak. Mindig ez a mintázat és mindig úgy élem meg, mintha először történne így.

Reggeli telefonbeszélgetés:

Néni: Tessék mondani, hol van a körúton piac?
Kollega: Háát, nem értem…miért tőlünk kérdezi ezt?
Néni: Miért, maguk nem piackutató cég?

Néha jó dolog a neten turkálni, főleg a régi fórum-beírások közt.

“Pár napja viszont ő akart a kis malaccal megviccelni. Becsempészte a táskámba abban reménykedve, hogy majd egy boltban kiveszem a pénztárcám és akkor kiesik a táskából a malac. De pechje volt, mert otthjon, indulás előtt benyúltam a táskámba és észrevettem.” 2002. július 31., wiw, normál topik

A sok munkának is megvan a maga haszna: az ember nem él lelki életet. Nincs idő a különböző rezdülésekkel hosszasan foglalatoskodni, kielemezni, keresztelemezni és alaposan megcsócsálni. Ez persze sokszor kifejezetten rossz, de van amikor figyelem-elterelésnek kiváló. Nemrégiben úgyis legyalultam, felőröltem magam, így most effektíve nincs is mivel foglalkozni.
Talán ennek tudható be, hogy tegnap éjjel Ken Watanabe, japán színésszel álmodtam.

Egy átlagos, de nagyon hatékony gerillakampányt figyeltem egész közelről. A kis vetkőzős gerilla hétfő délután indult útjára a szomszéd szobából. Elég volt egy nap neki, hogy hetvenezres látogatottságot érjen el és előbb az online média (Sztriptízkampány a magyar gazdaság mellett, hvg.hu és Gazdasági sikerek sztriptízzel , Index) majd a rádiók, és végül a TV-k (Mokka, Aktív, MTV Híradó) is felkapják az amúgy nem túlzottan szofisztikált kampányt.

Olajozott agenda-setting volt ez (persze kellett hozzá a jó kapcsolati hálóval rendelkező kollegák segítsége is), mindenki – vagyis sokan – ráugrottak Szilvire, a magyar gazdasági csoda szirénjére. Tudomásom szerint egyedül az Indexnél feccöltek egy kis energiát abba, hogy megvizsgálják: miről is van szó pontosan. Lehet szidni sok mindenért az Indexet, de ez tükrözi azt, amiért szeretjük.

Van értelme a tényfeltáró újságírásnak, csak lassan derül ki.
Elfogadták a lakásmaffia elleni törvényt.

Soma cikke indította el a lavínát, 1998-ban: Ököljog a lakáspiacon: gyilkos szerződések.

Szeretném ezt elmondani neki.

Életem legizgalmasabb hirdetését találtam meg az eheti HVG-ben (126. oldal). A német Bilfinger Berger “metróépítő” cég hirdeti saját magát egy féloldalas színes hirdetésben. A képen egy – szerintem – kissé elhanyagolt bécsi metróalagút van; szóval ők mindenféle alagutakat fúrnak, meg olajvezetéket építenek, kikötőket és vasutakat, de középületeket is. Ez utóbbiak csak az apróbetűs részből derülnek ki, a hirdetés fő mondanivalója – a viszonylag nagy kép miatt – nyilván az, hogy ők “metróban utaznak”.
A metróépítés nálunk most kurrens téma, van aktualitása, ezt értem. De mégis miért hirdetnek a HVG-ben?! Ki az ő célcsoportjuk? Kit akarnak rávenni arra, hogy velük építtessen metrót? (Az olajvezetékről és a kikötőről már nem is szólva, ezek amúgy is hiánycikkek nálunk.) A HVG-t sok döntéshozó olvassa, tehát elméletileg jogos az, hogy ebben az újságban helyezik el ezt a fontos hirdetést. De azért szeretném azt hinni, 1) hogy az illetékesek nem a HVG-ben elhelyezett hirdetés alapján választják ki a megbízott metróépítőt, és hogy 2) a Bilfinger Berger Hungária Kft.-nél sem hiszik ezt. (Nyilván nem.) De akkor meg miért van egy metróépítős hirdetés a HVG-ben? Kit akarnak és miről meggyőzni?

….
“Ebből az a talán meglepő következtetés adódik, hogy negatív érzelmi állapotainkat, depressziónkat, szorongásainkat mi “csináljuk”. És ha mi “csináljuk”, akkor csinálhatjuk másként is. Mindebből egyenesen következik az, hogy életünk és világélményünk nem befolyásolhatatlan, hanem igenis irányítható, kézben tartható. E ponton sokan azonnal változásokat várnak. De az élet egy tanfolyam, amelyben minden helyzet egy új gyakorlási lehetőség.”

Nagyon átérzem az azonnaliság akarását. Én is szeretném ha varázsütésre megoldódna minden: ha tudnék másképp viselkedni, ha tudnék másképp reagálni, ha nem lennék túlérzékeny, ha mindenki hirtelen megértene, ha, ha, ha, ha. De persze sosem jött az a bizonyos varázsló, és teljesen felesleges várni is rá.

Újabb lélekbulvár (?) cikk.

****
Olvasgatom ezt a magazint, és beleesek az észlelési hibák egy gyakori formájába: általánosítok. Úristen, vajon minden kapcsolat olyan nehéz, mint írják? Minden kapcsolat bomlásra ítélt? Minden nő szerepzavarokkal küzd? És egyáltalán: merre van az előre?

Persze a válasz az, hogy nem, nem, ezek csúnya általánosítások: azért vannak kiegyensúlyozott kapcsolatok is (csak nem látjuk, hogy mennyit dolgoznak érte), és vannak nők, akiknek tiszta a saját szerepük. És különben is miről szóljon egy konfliktuskezelő magazin, ha nem a konfliktusokról?!

A magyar narancs után megismerkedtem a magyar cukkinivel. E példány kb 50 cm hosszú volt és önmagában másfél kiló – mintha az óriásrépás meséből szalasztották volna. Örültem is, hogy “Jajdejó, mennyi ratatouille lesz ebből!”. Kivülről ígéretes, szép sötétzöld színe volt, az állaga ugyan kicsit keménynek tűnt, dehát a forró fazékban úgyis megfő – gondoltam. Nekiveselkedtem a legnagyobb kenyérvágó késsel, és láss csodát: egy büdös tök volt belül. Nagy csalódás volt ez nekem, főleg, hogy valamiféle istállószag jött a cukkini-tök belsejéből, ami emellett még bizonytalan halamzállapotú is volt.
Ez a (160 ft-s) magyar cukkini: kívül cukkini, belül narancssárga lottyadt tök. Nem került bele a ratatouille-ba.

Kedvenc pingvineim

Kedvenc bárányomról most nem találtam képet.

Egyik legnyomasztóbb rémálmom vált valóra tegnap.
A rémálom szerint egy sűrű, zselé-szerű anyagban próbálok előre futni, de csak borzasztó nagy erőfeszítések árán jutok előbbre, a zselé folyton visszatart.

Tegnap pedig kívülről láttam magam, amint egy mocsárból próbálok kilépni, de az erősen lehúz, míg egy másik erő ugyanolyan intenzitással ösztökél arra, hogy ellenálljak a mocsárnak. A két erő kioltja egymást, én meg ott maradok, mint Sziszifusz. Nézni se bírtam.

Volt egy másik rémálmom is sokáig: a magas házban a lift nem áll meg velem az utolsó emeleten, hanem tovább megy, áttöri a tetőt és kilökődik a felhők fölé. Egy másik változat szerint olyan cipőm van, amitől nagyokat lehet ugrani. Az ugrások túl nagyra sikerednek, és én a sztratoszférában kötök ki, majd zuhanok onnan vissza. Újabb verziók szerint a zuhanáskor már nem rettegek attól, hogy földet éréskor szétplaccsanok, mert tudom, hogy nem, de azért nem kellemes.

Üveges karrierem eddigi legszebb termékeit szedtem ki a sütőből. Eközben Szilvivel arról beszélgettünk, hogy egy hónap múlva kénytelen lesz felmondani a műhelybérletet, és félállásban visszamegy kozmetikázni. 3 évig készült arra, hogy létrehozza a Rozettát, és valami nem stimmel. Lelkesedés van, tartalom van, pénz is volt az elején, de valami mégis hiányzik, hiszen az ostromló tömeg mégsem ostromol. Hogyan kell szerelem-kisvállalkozást (azaz nem kifejezetten a piaci résekre, igényekre épülő, hanem saját érdeklődésből fakadó) csinálni?