Eszembe jutott egy emlék.
Áltisi vége, vagy gimnázium eleje lehetett. Tornaóra keretében elmentünk úszni a margitszigeti sportuszodába; a fedett részbe. Úgy esett, hogy az óra végeztével ki lehetett próbálni műugrók medencéjét, a 3 méter magas műugró toronnyal (így híjják vajon?) egyetemben.
Nagy lazán mászok fel a toronyba, felérek és látom, hogy hú, de messze van az a víz és milyen nagy mélység van addig. Kész, leblokkoltam: se előre, se hátra; ott álltam rettegéssel a szememben és a testemben. Egy idő után ez felkeltette egy edző és diákjai figyelmét, akik jótanácsokkal kezdtek ellátni. Eleinte nem is hallottam, majd lassan beszüremkedett a tudatomba, amit mondtak: ne nézzek sehova, csak előre, szép lassan haladjak, nem kell sietni, van idő. Három centis lépésekkel elkezdtem előre csoszogni, feszülten figyeltem, közben hallottam a szomszéd medencéből a bíztatást. Hosszú idő után – valószínűleg csak egy-két perc telhetett el – megérkeztem a palló végére, lábujjaimmal markoltam a szélét, gyomrom valahol másutt, mint kellene, fejem egy feszült szivacs. Hallottam továbbra is a bíztatást, majd egy idő után ugrottam egy talpast. Út közben lefelé hallottam a tapsot: a nagy és szép úszófiúkét.
Amikor kibukkantam a víz alól, hihetetlen boldogság fogott el, úgy éreztem, hogy most történt valami.

Na, mostanában gyakran érzem így magam: az műugrás különböző fázisaiban.

Epilógus: Annyira mámoros voltam, hogy el is határoztam, hogy műugrani fogok. Ez a terv viszonylag gyorsan megdőlt, mert kiderült, hogy hajnali 6ra kellett volna edzésre járnom. Így nem lettem műugró.

***
Hosszú-hosszú idő után végre találtam értelmes gyöngyös blogokat, ahol inkább bizsu van, semmint a kis hazánkban valamilyen rejtélyes oknál fogva uralokdó népi gyöngyszövészet. Ettől meg teljesen kész vagyok.

Elkezdtem a kölcsönkért könyvet.
“Az időtöltések és játszmák a valódi átélt intimitás pótlékai….Az intimitás akkor kezdődik, amikor az egyéni (rendszerint ösztönös) programozás intenzívebbé válik, s mind a társadalmi szabályozás, mind a rejtett korlátozások és indítékok kezdenek veszíteni az erejükből. Az intimitás az egyetlen tökéletesen kielégítő válasz az ingeréhségre, az elismeréséhségre és a struktúraéhségre.”

Úgy tűnik, ma szófosásom van.

Illusztráció a múltkori valós pókhoz. Egy ilyen járt nálam.
Kaptam ötleteket is ahhoz, hogy mit kellett volna csinálni. Pl. megfogni a két lábánál.

****
Kezdem nagyon utálni az üzembiztosan bekapcsoló mechanizmusokat. Állok egy futószalag mellett, nézem, hogy mi megy rajta, látom, hogy hülység, hibás, nem akarom, de mintha nem tudnék rajta változtatni. Vagy nagyon-nagyon-nagyon lassan.

Mintha újra és újra áthatolhatatlan bozótba gabalyodnék, küzdök, hogy haladjak tovább, de a szép, tiszta, bozótmentes rét nem jön, csak az újabb bozótok.
De legalább a bozótok változnak: már nem olyan sűrű indás, fojtogató, hanem puhább, kevésbé kilátástalan.
De még így is pokoli fárasztó. A legeslegfárasztóbb pedig a türelmetlenség. Na, abból van elég.

Már megint találtam valamit, amin csámcsoghatok.

“Gyerekként mindannyian megtanuljuk, hogy melyik a leghasznosabb érzés számunkra: amivel a szüleink figyelmét bármikor magunkra vonhatjuk. Ez lesz a helyettesítő érzésünk. Annak alapján választunk, hogy mik a családon belüli szokások: például ha ebben a családban rosszul mennek a dolgok, akkor begurulunk (megsértődünk, bűntudatod érzünk, megijedünk, kisebbrendűségi érzésünk támad stb.). Nyertes változatban: megnézzük, mi a teendő. Ez lesz a kedvenc érzésünk, és onnantól kezdve azt hisszük, ez a természetes reakció az adott helyzetben.”

Főztem, rizsát
Gyere te kis szénhidrát!

A többi itt.

Igazi sabatoltam. Volt minden: sok ember és kaja, két szép gyertyatartó, fehér gyertyák és egy pici, szőke Dávid. Pici, szőke Dávid kicsi kezével fogta az enyémet, úgy gyújtottuk meg a gyufát és a gyertyát. Elmondtam az áldást, majd mindenki lelkesen tapsolt és sábátsálomozott. Pici, szőke Dávid szeme csillogott, én felkaptam és egy nagy puszit nyomtam az arcára.
Sosem volt ilyen kedves sábátsálomom, pedig páron már részt vettem. De ez nagyon a sajátom/mienk volt.

Valahogy heveny allergiás reakciókat váltott eddig ki belőlem a vallásosság bármilyen formája, ami túlmegy azon, hogy az ember évente kétszer elvándorol a zsinagógába, és egyszer-egyszer elmegy széderezni. Legtöbbsztör olyan hülyén éreztem magam mások sábátjain, széderein, hanukáin stb stb, olyan kívülállónak, ormótlanul mozgónak, pályaelhagyónak. Valószínűleg sok volt nekem az öt év egy vallásos oskolában. Most valahogy elkezdenek újraéledni dolgok, vagyis inkább életre kelnek a maguk módján.

Három változatban van meg nekem a Passenger. Eredeti, R.E.M és ez.
Mai klip. Siouxsie and The Banshees: The Passenger.
(Nem is ismertem ezt az együttest – persze elég sok együttessel vagyok így – és így elsőre olyanok, mint a Cure és a Roxette összekeverve. So deeply 80’s.)

Ide megyek két hét múlva: víz- és áramkorlátozás, közelgő áram-krízis Törökországban. Olvasgatom ezt az újságot. Találtam egy cikket, amolyan tippek és trükkök a vízhiányos Ankara túléléséhez. Izgalmas világi iszlám ország: két volt prostituált pártot alapított.

Welcome on board! Anicara.

Egy k.nagy pók van a falamon. A teste fél centi, de a mellső lába legalább öt. És ez most nem álom. Abban reménykedek, hogy mire lefekszem, odébb megy. Mér’ jön ide az összes pók?

Kimerítő dolog az álomfejtegetés. Főleg, hogy utána nem tudok aludni. Viszont jönnek vissza az emlékek a békákról, akváriumról, bolhákról a hűtőben. És persze sokat segít, hogy megtaláltam a régi naplóimat. Abban minden benne van, csak el kellett volna olvasom pár évvel ezelőtt; a mostani fejemmel. De ez ugyebár nem lehetséges. Nem lehet megspórolni a dolgokat, bármennyire is szeretném. De amúgy meg jobban belegondolva, nem is lenne jó megspórolni “a dolgokat”, mert akkor a vége (if that exists at all) nem tudna igazán jó lenni.

****
Újabb gyöngyszemet találtam. The Idan Raichel Project: Im telech.
Mostanában sokat hallgatom ezt.

A mai klip.
Achinoam Nini (Noa): Boi kala.
‘93-ban ez volt a sláger Izraelben, és valami katonai táborban sikerült meghallgatni a koncertjét. Már akkor is nagyon szép haja volt.