Évvége, évértékelő.
Emiatt már vártam is ezt a napot; tavaly olyan jó volt áttekinteni és összegezni az elmúlt évet, hogy ezt most is megteszem. Sőt, még mottó is eszembe jutott. “…a hetedik te magad légy!” Persze az kérdés, hogy mihez képest hetedik. Ha években számulunk, akkor nyilvánvalóan 2000-hez képest új szekvencia jön, minthogy a hetedik a megújulás száma (asszem) a zsidó hagyományok szerint: a hét hetedik napján megpihenünk és a hetedik évben ugaron hagyjuk a földet, hogy az is feltöltődjön, megújuljon. Számomra 2000 egy meghatározó év volt: életem első diplomájának és állásának éve, valamint életemben először találkoztam igen közelről a rákkal és a halállal. Volt barátom halála, a “világ összeomlása” után pedig jól elmulasztottam számot vetni a kapcsolattal, kiértékelni azt, hogy mi tetszett és mi nem. Ez volt 2000, melynek végén eddigi életem legszebb szerelmeslevelét kaptam.
Hét évvel később pedig…

Január
A 2006 Karácsonyi Meglepetéstől (KM) mámorosan indult az év, éreztem hogy végre valahára kezdek tényleg túl lenni az egy évvel azelőtti szakításon. Ezt rögtön követte egy erős rácuppanás - az érzelmi állat hirtelen nagyon éhes lett -, majd egy gyors kijózanodás. A hónap végefelé eldöntöttem: nagy kalandra megyek nyáron, Törökországba busszal, sátorral és 30 ismeretlennel.

Február
Hozzáláttam különféle régi álmaim megvalósításához: a hónap elején elmentem egy profi sminkeshez a Douglas-ba, aki csodaszépre festette a szemem, én meg egy folyamatábrát próbáltam felskiccelni az egészről, hogy otthon reprodukálhassam. Elmentem életem első Rögtönzések Színháza előadására, ahol megismerkedtem a kétméteres Vikinggel, és arra gondoltam, hogy kipróbálom, milyen az, ha nem az addig szokásos köpcösökkel randizok. A másfél éve tartó dráma-csoportnak vége lett, és egyrészről nagy űrt hagyott maga után, másrészről pedig éreztem, hogy most rajtam a sor: amit a drámán közösen elkezdtünk, azt már egyedül kell folytatnom.
Ebben a hónapban meghalt Pötyi, viszont Janka megszületett.

Március
A hónapot pánikrohammal kezdtem egy szép vasárnapon: feküdtem az ágyamon és nem bírtam megmozdulni, tisztán éreztem, ahogy feszültség a bőrömön keresztül kifolyik én meg beleőrülök az általam bizonytalannak vélt helyzetbe. Röpke 5-6 óra alatt nagyjából elmúlt. Viking később elhajózott, és csak pár napig bántam. A nőgyógyász viszont beparáztatott az inzulin-kérdéssel (inzulin, hormontermelés, gyerek a kulcsszavak, de sajnos a pontos biokémiai összefüggést nem értem), ezért ijedtemben elkezdtem a legkomolyabb cukorbeteg diétát és sokat sportoltam. A hónap idusán nem teljesen véletlenül a rohamrendőrök közé keveredtünk a Gödörnél, majd igazi későkamaszos órák következtek az újra felbukkanó KM-mel. Egy héttel később az Ellátóban ellopták a táskám az összes iratommal, majd a hónap végén három év vitrinezés után elhoztam az utolsó ékszereimet is a Nyitott Műhelyből.

Április
Isteni piknikkel kezdődött a tavasz, igazi lazulós nap volt, a végén Dunán kacsázással és nagyvárosi éjszakai kitelepüléssel. Akkreditáltak a WAMP kiállítói közé, amitől kissé beparáztam, de jelentkeztem a májusi kiállításra, valamint elkezdtem rászokni az “első éjszaka jogára”, azaz, hogy a láncaim többségét egyszer-kétszer felveszem mielőtt eladnám őket. A hónap vége felé pedig igazi tinédzseri rajongással három napra belezúgtam egy kecskedudásba.

Tavasz, piknik

Május
Sdw segítségével elkészült a logóm és debütáltam a Wampon: számomra is meglepően jó eredménnyel. Az elsejei hosszú hétvégén threesome vándorlás az éjszakában, majd újabb éjszakázás KM-mel. Ennek kapcsán később tudatosult bennem, hogy mennyire nem vezet sehova, ha az ember sok energiát fektet érzelmeinek agyi szabályozásába. Ebben a hónapban született meg Emma, és elkezdtem óriás-pókokkal rémeket álmodni.

A new brand is born

Június
Sűrű volt ez a hónap és kiakadással kezdődött. A “nincs értelme racionalizálni az érzéseket” felismerést követte a “let it flow” életérzés (azaz merjem vállalni, és aszerint cselekedni, ha már van), de totális ignorálást kaptam cserébe, amit sehogy sem tudtam beilleszteni a koordináta rendszerembe. Ha valami, akkor az ignorálás az, ami nagyon ki tud akasztani. Később ugyan többszörös bocsánatkérés követte, de az eset mélyebben hatott, mint gondoltam.
Elmentem egy kiállításra és egy pszichológiai témájú (a családállításról)előadásra; ez utóbbit végigzokogtam és egyúttal kizuhant a szekrénybe zárt csontváz. A hónap következő kiakadása a Manager Magazin szerkesztőségének feloszlása volt: igazi halotti tor volt a szerkesztőségi búcsú-buli. Megható volt, ahogy a főszerkesztő és helyettese mindenkinek személyre szabott ajándékot adtak, én meg magamban sírtam egy olyan Műhely megszűnése miatt, amihez ha külsősként is, de jó volt félig-meddig tartozni.
Szent Iván éjjelén pedig valakinek (majdnem) az első csókja voltam; a nyomasztó pókos álmok pedig folytatódtak. A hónap végén fotóztam egy jóízűt: bejártuk a Józsefvárost, melynek eredményeképp később megkaptam életem első fotós-állásajánlatát. (Briefly: Shadai figyelmeztett, hogy egy ismert online ingatlan-oldal magazinja forrásmegjelölés nélkül használja képeimet (és még másét is), én ezt szóvá tettem, mire korrigálták a hibát és egyúttal munkát is kínáltak.)

Szellemek Józsefvárosban

Július
Majdnem Mrs Robinson lettem, de aztán inkább újabb pánik jött: másé és nyomában az enyém. Egy reggel pedig arra ébredtem, hogy “igazi férfit akarok”, így felvettem a kapcsolatot egy régi-régi baráttal. A kapcsolatfelvételből egy kezdődő Lányregény lett, és ezt nagyon élveztem. Közben pókos álmok újra jöttek, Lányregénnyel együtt pedig fejteni kezdtük. A hónap végefelé elkezdtem bevásárolni: sátor, hálózsák, gázfőző, bakancs, túrazoknik. És izgultam.

Augusztus
A kapcsolati-érzelmi paragép sajnos a hónap elején bekapcsolt – igaz, a korábbihoz képest már kisebb energiával -, és ez nagyon idegesített. Lányregényem révén úgy tűnt, hogy azt gondolom, idővel jöhet a megállapodás. Időközben inspiratív gyöngyös blogokra bukkantam, valamint a hónap közepén beleugrottam életem egyik legnagyobb kalandjába. A törökországi út igazi NAGY utazás lett: találkoztam a szinkronhangommal, életemben másodszor éreztem azt, hogy konstans buliban vagyok, életemben először megmásztam egy nagy vulkánt és éreztem, hogy most valamilyen komoly határt léptem át. Az elmúlt évek második legjobb döntése volt elmenni erre az útra.

A nagy út

Szeptember
Az úttól bódultan hazaérkeztem, majd kiderült: Lányregény kevésbé lányregényesen folytatódik, vagyis más Lányregényeként. Egy hét padló, majd levélváltás a szerelem mibenlétéről. Ezt lassú gyógyulás követte, viszont a hónap végefelé rájöttem, hogy korai lenne nekem a családalapítás; bármennyire is szeretnék gyereket, most nem tudnék rá figyelni, egyelőre annyira élvezem az ide-oda menést, a mindenfélét. A hónap végén borfesztiválon ünnepeltünk: egy igazi csajos-barátnős szép őszi napot töltöttünk együtt.

Október
Tündérkirálynős ruhában pózoltam magamnak a hónap elején, és Csilla férjhez ment. Majd engem is megleptek: szülinapi meglepetés-fotelt kaptam, és nagyon jól esett, hogy ezegyszer miattam gyűlnek össze emberek. Emellett elmentem életem első Lajkó Félix koncertjére, és hatás alatt álló nőként jöttem ki a teremből. Az októberi hosszú hétvégén Parndorfban és Bécsben igazi soppingolós napot produkáltunk Anival és Vercsivel, majd véletlenül majdnem megfullasztottam Vercsit a szemlevessel. Ebben a hónapban újabb termékfejlesztés történt: megjelentek az életemben a pufi virágok.

Köpködés a szusibárban

November
Jól kezdődött a hónap: kaptam kölcsönbe csiszológépet, majd egy fantasztikus hétvégi hóviharos kiránduláson vettem részt a Mátrában a szinkronhangommal; igazi feltöltődés volt. Jelentkeztem a karácsonyi kétnapos Wampra és valami egészen elsöprő ötlet-halmaz indult el bennem: volt olyan reggel, hogy egy nyakláncra ébredtem, amit azonnal le kellett rajzolnom. A hónap alatt annyi láncot csináltam, mint még sosem, és meglehetősen lefáradtam. Két kislánnyal gyarapodott az univerzum: megszületett Lili és Hédi. A novembert egy újabb meglepetés zárta KM-mel: hónapokig nem volt kedvem vele találkozni, s amikor már biztos voltam abban, hogy nem hat rám, találkoztunk, és kiderült: bizony még mindig hat.

Ősszel, hóviharban

December
A hónap elején újra KM; de ez számomra nem folytatása volt a tavaszinak, hanem inkább egyfajta Part II. Készülődés a Wampra, látogatás és dichoroic medálok készítése a Gyöngytyúk Tanyán, aztán két nap intenzív kofáskodás, majd elégedett hátradőlés az üresség-kiürülés érzésével, de a rajongói levelektől boldogan. A Narancs-bulin “meglepetés-évfordulót” ünnepeltünk, majd jött a hír: SDW meghalt. Karácsony előtt pedig egy Dr House-imitátort kísérgettem kocsmák közt, akivel gyorsan egy hullámhosszra kerültünk. A lustálkodós-konstans bulizós ünnepek után újabb elmélekdési hullám KM kapcsán, és megállapítottam: ganajtúró bogárként még mindig ugyanazokat a problémákat görgetem magam előtt. Bár próbálok azzal hízelegni magamnak, hogy legalább valamivel kevesebbet.

Best of 2007

Értékelés
Egy buliban tegnap megkérdezte valaki, hogy boldog vagyok-e. Azt mondtam, hogy igen. Noha voltak kemény pánikok, görcsök és szenvedések, mégis azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó év volt, és összességében remekül éreztem magam. Miért? Mert valahogy sokkal szabadabbnak érzem magam, mint bármikor máskor. Mert rengeteg jó dolog történt, amik még akkor is jók és tanulságosak voltak, ha abban a pillanban épp kétségbeesett egér-szemekkel néztem a világba, hogy most akkor mi lesz velem. Mert élveztem, hogy ide-oda megyek, mindenféle történik, akár olyanok is, amikre leginkább a későkamaszos jellemző illik. Ezek például határozottan szórakoztatnak, bár néha eszembe jut, hogy nem vagyok saját magam huga.

Persze ezt könnyű leírni, megélni nehezebb. Mint például az állandó rácuppanást, az érzelmi lejmolást, ami talán – így év vége felé – csökkent. Vagy – és ganajként ezt is görgetem – annak kitalálását, hogy mit is szeretnék. Az körvonalazódik, hogy mit nem. De talán jobb lenne tudni, hogy mit igen, és ezt a megfelelő helyeken és időkben egyszerű szavakkal elmondani. Ha a 2006-os év a már-már késznek gondolt kirakós játék totális felrúgása volt, akkor ez a kirakó összerakosgatásáé, ami jövőre is folytatódik.

Szilveszteri karaoke

Most találtam meg újra: a 2000-es év legjobb vicce. (in memoriam USA elnökválasztás/Bush/Florida/szavazat-számlálás)

“The Chinese govelnment just sent 6 million viagla pills to Flolida. They heard that in Flolida they can’t get an election (not even by hand…).”

Sokat gondolok Sdw-re. Régóta ismertem, noha sosem voltunk jóba – persze rosszban sem -, inkább olyan kellemes ismerősi kapcsolat volt. Sok-sok évvel ezelőtt néha találkoztunk bulikban, aztán eltűnt. Később összefutottam vele egy villamosmegállóban, de alig ismertem meg, mert saját maga kétszerese volt. Akkor hallottam, hogy beteg. Aztán sokáig nem futottam össze vele sehol. Később elkezdett kommentelni itt: mindig aranyos és bátorító dolgokat. Aztán tavaly előtt egy kutatáshoz segéderőt kerestem, ő jött. Fél évvel ezelőtt segített a logóm összerakásában, majd hiányolta a férfi-ékszereket a kínálatból. Egy nyári séta alkalmával pedig türelemsen tűrte, ahogy portért próbálok fényképezni róla.
Számomra olyan volt, akire jó volt gondolni és örültem, hogy a világban van. Nem szeretem, hogy eltűnnek ezek az emberek.

Mindezzel egyidőben Szomszédasszony hívott: egy barátnőjének hirtelen – három hónap alatt – meghalt rákban a barátja, és nem tudja hogyan segítsen barátnőjének, adjak tanácsot. Szakértő lettem.
Igyekeztem mindent elmondani, hogy akkor nekem mi segített, mi esett volna jól és mit csináltam tutira rosszul. Eközben pedig újra tolultak fel az emlékek, az első és legerősebb: a májkómáé. Ez nem sima kóma. A máj már nem tudja ellátni a méregtelenítő funkcióját, így a méreganyagok szétterjednek a szervezetben, lassan megbénítva mindent. Soma ott feküdt eszméletlenül, s közben rángatózott, csak a szeme fehérje látszott, már nem ő volt, hanem egy leépült test a halál szélén.

Sokszor próbálok emlékezni a szép és örömtelni dolgokra, de ez az esetek többségében elnyom mindent.

****
A legérdekesebb pedig az, hogy miközben ezek foglalkoztattak az elmúlt pár napban, másvalami is kezdett formát ölteni: rájöttem, hogy szerintem mi a szeretet (szerelem?). Egy csillogószemű, könnyű, lebegő érzés (no gyomorgörcs és csimpaszkodás!) annak tudatában, hogy a legbénább orrtúrással és parákkal együtt is elfogadják, and vica versa.

Egyszer Galád azt mondta: “..azért szeretlek, mert nem ítélsz meg.” Ez egy nagyon fontos dolog.

Lehet, hogy ez most így karácsonykor kissé patetikusra és közhelyesre sikerült, dehát ez van.

Boldog Mindenfélét!
(via Alicia Bock)

Shadowrider meghalt.
Már túl van az árnyékvilágon.

Nihil van, ahogy ez a nagy projekteket követően lenni szokott.

Nagyon jól sikerült a WAMP, a vasárnapi keresetemet rögtön el is költöttem Ipeknél egy táskára, valamint vettem még egy liliomos kitűzőt. Hét óra körül elhagytam a porondot, hazamentem, és beállt a csend és az üresség. Már nem volt mire készülni, nem volt mire rakosgatni, rendszerezni, leltározni a gyöngyöket. Csak a “Na, most akkor mi van?” volt.

Ráadásul most – másfél év után – először zavart, hogy nem vár itthon senki. Pedig olyan jó lett volna valakinek elmesélni a két nap történéseit, ha valaki figyelmesen hallgat, ha valaki büszke rám (magamon kívül), ha valaki csinál nekem sonkás szendvicset, és később velem punnyad. Barátnők kérdezgettek telefonon, emilben és skype-on, ami nagyon jól esett…de sajnos nem ugyanaz, mint a személyes, támogató jelenlét.
Tegnap este igazán rossz kedvem volt. Ma is csak 0,1 ponttal jobb.
És mindennek tetejébe mégsem úsztam meg az aktuális megfázós betegséget.

Abszolút kedvenc: tündér-fusi…

…és hozzá gyűrű

Funky

Na, ez selyem shantungból van!

Ez már a végső felfrissülés

Ma annyi pozitív energia áramlott felém, hogy egészen felpörögtem tőle.
Kezdődött azzal, hogy reggel megláttam Fűszeres posztját a Hanuvacsiról egy igazán jó képpel. Pár órával később megláttam még egy posztot nála (Gyönyörűségek a Wamp-on), és teljesen meghatódtam ettől a grass-root marketingtől. Majd ez utóbbi poszt hatására Mademoiselle írt egy igen nagyon lelkes levelt. Részlet: ettől teljesen kész lettem, annyira jól esett.

“…Ilyen fantáziadús, kifinomult, ízléses és minőségi munkát Magyarországi gyöngyösök között még soha nem láttam, ha nem tudnám ki készítette őket, biztos hogy valami francia művészre tippelnék :-)”

****
Az egész hétvége amúgy hihetetlen pozitív volt, csütörtöktől kezdődően. Konstans Hanuka volt, barátokkal, közösséggel, fénnyel.

De ez csak az egyik fele: a másik talán mégjobb. Olyan nyugodtnak,lazának és örömtelinek éreztem magam a meglepetés-történetben…és nem éreztem zavarban magam amiatt, hogy ez látszik. Sőt, egész jó volt. Azt éreztem, hogy se kockázat, se elvárás, se semmi. Csak úgy van. Lebeg, ha tetszik. De most nem zavar.

Ez nagyon jól esett. (Ani beszámolója a tegnapi Hanuvacsiról; mielőtt még kitörli.)

“Szerintem ez Hanuka legfontosabb üzenete: teremtsen mindenki Fényt (hiszen I-ten képére teremtettünk, megvan bennünk is ez a képesség) és világítson be vele sötét zugokba. Vigyünk fényt oda, ahol most még sötétség van. Kezdje mindenki a saját életével!” (via Shadai)

Juditnak, aki az egészet szervezte és lebonyolította (tegnap jöttem rá – annyi más mellett -, hogy ez nem magától értetődő), ez sikerült; sőt a bevilágított zug mások életére is kiterjedett. (Ez így túl direkt, banalitás, brühühü, holnap ki fogom húzni, de addig lássátok).

Pufi 2.

Nem pufi, hanem liliom, filcből.

Hölgy csipkével.

Opera-fíling.

Kedvenc gyöngyöm.

Hókirálynő.

Ezt is imádom.

Art deco fíling.

Izgő-bolygó.

A többi itt tekinthető meg…

A Gyöngybolt előtt ácsorogva hosszasan taglaltam telefonon lelki életem legújabb rezdüléseit, majd bementem gyöngyszemlét tartani. A Gyöngyöslány már várt: “Most már mindent tudok rólad” – mondta, én meg elröhögtem magam és nagyon pici dióhéjban elmeséltem, a tavaly karácsonyi meglepetés-történetet: hogy mostanában azt hittem, hogy kész, már nem hat rám, aztán meg kiderül, hogy de igen, még mindig. Emiatt pillangtattam szomorú-beletörődően, mire ő elmesélte, hogy régen neki is volt hasonló története, és hogy szerinte ezek a történetek pont a megfoghatatlanságuk, a lebegésük miatt hatnak.

Hihetetlenül megnyugodtam. Ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, aki újra és újra belesétál ugyanabba a szituációba. Persze az azért szintén megnyugtató, hogy pont ugyanabba nem lehet kétszer belesétálni. Most például remélem megspórolom magamnak a racionalizálgatást.
Imádom a női-sorstársas megnyilvánulásokat.

Arról beszélgettünk tegnap, hogy ha meg lenne nekünk az a bizonyos egymilliónk (euróban, persze), akkor mit csinálnák másképp, mint most. Elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy a család kistaffírozásán túl igazából nem tudok olyat mondani, amit radikálisan másképp csinálnék. Nem mondanék fel, nem mennék el hosszú világ körüli útra, nem vennék egy egész házat, nem vennék kocsit stb. Persze valószínűleg beruháznék egyszer egy kicsit nagyobb lakásba (50-60 nm, de nem sürgős) itt a környéken, és elmennék talán egy évben kétszer két-három hetes útra, vagy lazábban elugranék Londonba, Párizsba megszemlélni a helyi gyöngy-helyzetet (és persze a leárazásokat), de igazából nem akarnám másképp csinálni a dolgaimat, mint most.

Egy kivétel persze van. Egy idő után csinálnék egy közösségi helységet gyerekeknek, kreatív foglalkozásokkal. Azt szívesen. Az ilyen úgyis csak viszi a pénzt, és erre nem bánnám. (Jó, persze, nem cél a veszteségesség, de nem is katasztrófa.)

Amint az ábrán is látható, nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy a blog látogatói mit is gondolnak a rasztahaj kérdésben, hiszen a 12 szavazatból azonos mennyiségű érkezett a két végletre, azaz a “nagyon menő lenne” és a “katasztrófa lenne” válaszlehetőségekre.

A menő-tábor képviselői legfőképpen az izgalmas kísérletezés jegyében szavaztak erre a lehetőségre, míg a katasztrófa-tábor egyrészt praktikus megfontolásokból (neház kezelni ezt a hajat) és a már megszokott stílustól való radikális eltérés okozta ellenérzés miatt adták voksukat erre a lehetőségre.

A visszafogottan kiváncsi “egyszer ki lehet bírni” válaszlehetőséget egy szavazó jelölte be, míg a tettlegességig fajuló rosszallás “letöröm a kezed, ha kipróbálod” szintén egy szavazatot kapott.

A kutatás alapján összességében kijelenthetjük, hogy nem fogom berasztázni a hajam. Ez azonban nem túl meglepő eredmény, hiszen sosem gondoltam rá komolyan.

ÁMDE!
Régi-régi vágyam, hogy egyszer – egyetlen-egyszer – feltupíroztassam a hajam, és punk-rock sztárnak öltözzek. (Erre nyilvánvalóan valamilyen jelmezbálon kerül sor.)

Ilyen viszont lesz (egyszer): Judit as Siouxsie