Életemben először megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor meglát az ember valakit, és kész, nem tud másra gondolni, sőt gondolkodni sem tud (szerencsére!). Csak az ösztön van. Úgy éreztem magam, mint egy nőstény oroszlán a pampán, amikor ráfókuszál valamire, nincs semmi más, csak az, ami előtte van.
Az ösztön jó tanácsadó, csak nehéz néha meghallani a hangját, de most hál’ Istennek elég hangos és követelőző volt. Már ez az élmény önmagában megérte, és a tapasztalat: nem érdemes félmegoldásokba belemenni, akkor sem, ha az igazi megoldás késlekedik, vagy teljesen bizonytalan a kimenete.