Új kedvenc. Ma tizedszer hallgatom.

Az amszterdami csudaszép vasárnapon hétágra sütött a nap. Sanyával elfogyasztottuk a szokásos croissant-ot a sarki nagyon édes marokkói péknél, majd elindultunk az Albert Cyup utcán, ahol épp a helyi wamp-ot tartották civil szigettel összefogva, isteni rock koncertekkel. Elmentünk a Sarphatipark-ba, ahol néztük a vízesést, a bicikliseket, napoztunk, röhögcséltünk.

Később jöttek az sms-ek a Zongoristától. A Zongoristát még Pesten ismertem meg: egy koncerten megláttam, és teljesen hatalmába kerített az érzés, hogy ilyen szép pasit még életemben nem láttam. Ez annyira elhatalmasodott rajtam, hogy koncert után lefényképeztem – legyen egy kis emlék arról, aki ennyire tetszik -, majd végül a Gödörben kötöttünk ki vele és a bandájával. Kiderítettük, hogy egy időben leszünk Amszterdamban: ő koncertezik, én nyaralok majd. Megbeszéltünk találkozót.

A csudaszép vasárnapon hajnali egyre sikerült összehozni a randit. Nem volt egyszerű, a szervezés közben alaposan leszállította magát a piedesztálról, olyannyira, hogy egy ideig kedvem sem volt az egészhez. De végül összehoztuk és jó volt. Bóklásztunk a piroslámpás negyedben – romantikus randiszínhely, mindenkinek ajánlom -, dumáltunk konkrétumok nélkül a tizenkét éve egyfolytában utazós életmódról, utcai vécében fényképezkedtünk, laza és könnyű volt vele lenni, majd hajnali háromkor kidőltünk. Másnap tíz körül utazott haza. “che sara, sara” volt a búcsúzkodás.

Kicsit szomorú vagyok, de tényleg “che sara, sara”, úgysem lehet mást tenni.