Újabb érdekes cikk van az Origon a házassági elvárásokról, illetve a túlzott elvárások, különféle hiedelmek, házassági mítoszoknak a házasság-romboló hatásáról. Alapvetően igazat adok Szendi Gábor pszichológusnak abban, hogy az emberek különféle ködös, kimondott – ki nem mondott, tudatos-tudattalan elvárásokkal ugranak bele kapcsolatokba, házasságba, aztán egyszercsak ráébrednek arra, hogy nem úgy van az. Ugyanakkor két ponton nagyon is vitatkoznék vele.

1. Ezt írja: “Mindezek ellenére, a házasságnak nincs alternatívája. Sokak megriadnak szüleik példáján, és élettársi kapcsolatot választanak inkább, ami sajnos az elkötelezettlenség biztos jele. Az embergyereket pedig úgy tervezte a természet, hogy akkor lesz egészséges, ha harmonikus családban nő fel, s a megelégedett házasság sok vizsgálat szerint védőfaktor mindenféle testi és lelki betegséggel szemben.”

Szerintem nagy hülyeség azt állítani, hogy az élettársi kapcsolat kevésbé stabil, tartós, mint a házasság csak azért, mert nincs róla papír. Úgy gondolom, hogy az, hogy emberek papír nélkül együtt maradnak pont arra utal, hogy erős a kötelék, és nem csak – a nem létező – papír tartja össze. Mindemellett az, hogy valakik harmonikusan tudnak-e együtt élni, nem attól függ, hogy jártak-e az anyakönyvezetőnél, vagy sem, hanem a két embertől, hiedelmektől stb.

2. A másik: “A reális házasság olyan, mint egy jól megépített tengerjáró hajó. Nem luxusjacht, de nem is törékeny halászbárka. Tépázhatja vihar, derékba törhet az árboca, megfenekelhet zátonyon, de mindig kijavítják, befoltozzák, és megy tovább kijelölt útvonalán. A reális házasság arra épül, hogy a felek reális szükségleteiket várják kielégülni a házasság által.”

Azt most hagyjuk, hogy ez a hajós dolog mennyire közhelyes. Az igazi probléma azzal van, hogy úgy ír a “realitásról” a “reáils szükségletekről”, mintha az valami kőbe vésett, megfellebezhetetlen dolog lenne, ami mindenkinek ugyanaz. (Vagy legalábbis nem tesz utalást ennek ellenkezőjére.) A realitás mindenkinek más, az, hogy ki mit tart reális elvárásnak, az elég képlékeny dolog. Lehet beszélni arról az elvárásról, hogy legyen meg a fedő a fejnek, ruha a testnek, étel a gyereknek, de ez alapvetően létfenntartás – mondjuk nevezhető minimál-programnak, a minimális reális elvárásoknak. Ezen felül számomra például lehet az reális elvárás a párom felé, hogy két pohár sörnél egyszerre ne igyon többet, mert az hosszú távon egészségtelen, vagy várja meg azt, amíg én is befejezem az étkezést és ne ugráljon fel az asztal mellől. Más emberben, párokban lehet, hogy ezek fel sem merülnek – mondjuk azért, mert ők olyan családban nevelkedett, ahol felugráltak az ebédlőasztaltól és nekik az a világ rendje, a normalitás.

Na, mindegy, ezt hosszasan lehet ragozni. Az viszont biztos, hogy a pároknak sokat kellene arról beszélgetniük, hogy mi is van az ő fejükben a kapcsolatról, elvárásokról, szerepekről, hogyan élnek meg bizonyos dolgokat.