Jacques Thibault-i hangulatban vagyok: egyszercsak forradalom lesz! (hint).
Tegnap este meg bizonytalan golyó-hangulatban voltam: mondtam is, hogy golyónak érzem magunkat, amiről egy idő után eldől, hogy melyik irányba gurul a van-nincs tengelyen.
****

Tegnap annyira fáradt voltam, hogy elfelejtettem azt is, hogy mit akartam csinálni egy perccel korábban. Szépen elterveztem, hogy felfrissülés gyanánt megejtem szokásos tavaszi első sétámat a Margit-hídon. Kiléptem a munkahelyről és elindultam, majd beálltam a villamosmegállóban, és mint egy zombi-robot felszálltam a villamosra. Amikor elindult, akkor jutott eszembe, hogy én nem is ezt akartam. Úgyhogy leszálltam a szigetnél, és jól megnéztem magamnak az áradni készülő Dunát.

A tegnapi nap másik nagy tanulsága volt, hogy BB a legjobb hallgatóság. Még nem is találkoztam olyan emberrel, aki ennyire jól tudott volna hallgatni. Ugyanakkor az is a tapasztalatom (általában), hogy ez rejtőzködés is egyben; inkább hallgat figyelmesen, semmint hogy mondania kelljen valamit magáról, magával kapcsolatban. (De az is lehet, hogy tévedek.)