Nem, nem, nem!
Gyakorlom a nem-mondást. Kicsit előbb is megtehettem volna.
Igazából minden a gyerekkoromra – ezzel persze nem mondam valami meglepőt – pontosabban Pöttyös Pannira vezethető vissza. Az első könyv, amit elolvastam Szepes Mária Pöttyös Pannija volt. Panni 4-5 éves óvodás volt, én meg 9 éves iskolás. Egy szép, mosolygós napon Panni mindenre nemet mondott: nem evett, nem játszott, nem mosakodott, nem hagyta abba. Anyukája megfenyegette: ha mégegyszer nemet mondasz elviszlek a Kovács bácsihoz, aki majd megjavít! Így is lészen, Panni nemlegelt, anyuka elvitte. Panni egész egy órát töltött Kovács bácsinál, csöndben. Anyuka visszagérkezett, Panni megjavult: attól fogva mindig igenelt.
Kovács bácsi rám is erős hatással volt: megijedtem, hogy esetleg engem is elvihetnek a szüleim ahhoz a bácsihoz, aki a Csatárka utca sarkán lakott egy romos házikóban.
Akinek van mit megköszönni
Közeleg az év vége, a ballagások, pedagógusnap és már érkeznek az első megrendelések hozzám azoktól, akik a kedvenc tanárok munkáját szeretnék megköszönni egy emlékezetes ékszerrel. Ilyenkor nekem is eszembe jutnak azok az oktatók, akik segítettek...