Tudtam én, hogy kultúrnép a magyar. Tegnap – immár harmadszor – elvándoroltunk a Nemzeti Galériához; gondoltuk, hogy csütörtök este csak bejutunk a Munkácsy-kiállításra. Csalódnunk kellett: kb másfélórás sor kígyózott a múzeum előtt, aminek a látványától azonmód rosszul lettem. Akkor még az a tudat sem vigasztalt, hogy kedves honfitársaim mennyire érdeklődőek, mennyire izgatja őket a festészet. Őszintén szólva most sem vigasztal. Ott ácsorgott a Galéria egy alkalmazottja – amúgy teljesen szimpatikus lány – és kérdeztem tőle, hogy hamár így tülekednek a kultúráért a magyarok, akkor miért nem adják meg nekik amit kérnek, pl miért nincsenek nyitva éjfélig? A lány szerint az túl sok szervezést igényelt volna. Persze-persze megértem, de nekem akkor is olybá’ tűnik, hogy a Nemzeti Galériának busásan megérné az öt alkalmazott extra éjszakai bérezése.

***
“Nem szabad ennyit befele fordulni” – reagált B. kollegám arra, hogy fáj a gyomrom. 26 éves kora ellenére B. kimeríthetetlen tárháza az életbölcsességeknek és általánosságoknak. Mostani szólásának is van relevanciája, mint ahogy az összes komoly képpel előadott közhelyének.