Az idei céges vacsi visszafogottabbra sikerült, mint a tavalyi bizonyos szempontból, habár igyekeztem kitenni magamért és távozáskor jól meglocsoltam egy kollegát vörösborral. Közvetlen főnököm ezúttal nem akart orrpuszit osztogatni, és csak az új grafikus lányt próbálta leszoktatni az anorexiáról. (Új grafikus lány most találkozott először a cég alkalmazottaival…még nem késő neki.)

Inkább Ex-Bp virított. Immár ügyvezetői minőségében úgy érezhette, hogy mindenkivel kell váltania egy-két jó szót. Szemelvények a hozzám intézett beszédéből:
“Jó nő vagy, egész okos, ismerekedj!”
“Nem lehet őt három bókkal megkapni” – figyelmeztette a mellette ülő grafikusból szintén cégtulajdonossá avanzsált grafikust, miközben tíz évvel ezelőtti, nem egészen két hetes “múltunkra” próbált utalni finoman.
“Ha nem lenne jófej, már rég zavarban lenne” – mondta; én széles mosollyal bólogattam zavaromban.

****
Egyre közeleg a fenyőfaünnep és egyre plasztikusabb a szembesülés: a kis közösségünket (is) jelképező félméteres, cserepes karácsonyfa idén programváltozás miatt elmarad. Még egy-két ilyen szembesülés, és talán teljesen felfogom a történteket. Megint azt érzem, mint öt évvel ezelőtt: a rossz érzés egy implantátum, amit kivet magából az agyam. Pedig hozzá kell szoknia. Majd elmúlik.