Az elmúlt pár napban két olyan találkozásom is volt, amikor átéltem, hogy milyen az, ha valaki tényleg azt mondja, amit gondol és nem fél a konfrontációtól. Hallgattam két ember történetét, és éreztem, hogy valami áramlik belém, valami bátorság-szerű, vagyis inkább az az érzés, hogy “nem dől össze a világ, ők is túlélték”. Az egyik csak simán kiáll azért, ami fontos neki, akkor is, ha ez szakadást jelent, a másik meg akkor is mondja a véleményét, ha tudja, hogy ezzel maga alatt vágja a fát.