Az elmúlt napokban ha reggel kinyitottam a szememet azonnal szembetaláltam magam a félelmeimmel, a “mi van, ha…” kérdésekkel. Néztem a falat és szorongtam. Aztán egyszer csak rájöttem: hát ennek semmi értelme. Miért félek előre olyan dolgoktól, amik még meg sem történtek? Lehet, hogy megtörténnek, de az is lehet, hogy nem, de mindenesetre miért pocsékolom az energiámat olyanra, ami egyelőre nincs is? Hiszen ennyi erővel a legjobb, ha nem is csinálok semmit, hiszen akkor nem is történik semmi, azaz nem következhet be a félelem tárgya.
De már annyiszor rájöttem, hogy ez mekkora hülyeség, csak ennek az átélése, az interirozálása megy nehezen. Persze megint türelmetlen vagyok magammal: miért kellene pár hónap alatt megváltoznia valaminek, ami tizensok évig folyt a maga medrében. Idő, türelem.

***
Tessék, egy jó nagy kő, a langymeleg pocsolyába. Tök jó; de sajnos ettől még nem leszek optimistább. Hiszen akkor lenne ennek igazán értelme, ha nem kiszivárgott volna, hanem saját elhatározásból került volna nyilvánosságra. Nade legább már kint van.