Mindig talál az ember valami érdekeset a Google News-ban. Most ezt:
Nigeria: Vital lesson from Hungary

***
A villamoson egy apuka játszott a 6-7 éves fiával. Úgy tűnt, hogy jól érzi a bőrében magát a fiú: nem fegyelmezték agyon, érdekes történt vele, figyeltek rá, komolyan vették. Talán épp a leckét kérdezték ki tőle játékos formában. „Biztos nagyon harmonikus család” gondoltam. De mitől lesz az? Mitől működik? Mitől maradnak egybe?

Úgy érzem most magam, mint egy kisgyerek: nem értek semmit, pedig szeretném. És ha megérteném, akkor tudnék tenni is – folytatódik a gondolatmenet, ami ebben az esetben félrevisz. Hiszen abból indulok ki, hogy rajtam múlnak a dolgok; ha értem, akkor tenni is képes vagyok, és ha teszek, akkor majd minden jó lesz. Pedig ez nem így van, legalábbis nem mindig. Van, amikor nem azon múlnak a dolgok, hogy én teszek-e vagy sem, hanem rajtam teljesen kívül álló dolgokon. Ez pedig azt jelenti, hogy nem kell mindig magamat hibáztatni, hogy „ha ezt meg ezt tettem volna, akkor ez meg ez lett volna”, egyszerűen azért, mert van, amikor nem az én felfogó – és cselekvőképességemen múlnak a dolgok. Ezt viszont fel – és el kell fogadnom, hogy nincs minden az én hatókörömben.

Van az a jelenet a Terézanyuban, amikor a főhősnő erejét megfeszítve szorít a buszon, hogy a buszvezető ne menjen neki a lámpaoszlopnak, a néninek legyen helye, a kislány ne ejtse le a fagylaltot, stb stb. És valaki (már nem emlékszem ki) megszólal: nem kell az egész világra vigyáznod. (Vagy valami ilyesmi, de a lényeg így is benne van.) Hát ez ismerős.