Hajnali ötkor arra gondoltam, hogy nem vagyok normális. Amikor hat előtt tíz perccel kiléptem a kapun, és megcsapott a decemberi hideg, arra gondoltam, hogy egészen biztosan nem vagyok normális. Aztán mégiscsak egy szép nap kerekedett belőle. Hortobágyon és a pusztában sétálva kicsit visszacsöppentem abba, hogy milyen, amikor van tér az ember körül, amikor szabadság van, amikor csak ide-oda lötyög és rötyög, amikor a darvak fekete szénpöttyként ezresével húznak el a távolban, vagy amikor hárman ül a kricsmiben és valamiféle egység, együttesség érzése (esetleg nosztalgia?) érzése támad.
Akinek van mit megköszönni
Közeleg az év vége, a ballagások, pedagógusnap és már érkeznek az első megrendelések hozzám azoktól, akik a kedvenc tanárok munkáját szeretnék megköszönni egy emlékezetes ékszerrel. Ilyenkor nekem is eszembe jutnak azok az oktatók, akik segítettek...