Tegnapelőtt leírtam a naplómba azt, hogy “Arra vágyom, hogy……”. Életemben először (vagy kevesedszer). Semmi de, vagy csak, vagy sajnos, vagy dejólenneha. Csak a natúr vágy és kész. That is something!

Azon filóztam, hogy mennyire fontos a jelen pillanattal foglalkozni, nem az eljövendő gondokkal, megoldandó problémákkal viaskodni akkor, amikor még ott sincsenek. Igen ám, de a vágyakozás pont ugyanúgy nem a jelenről szól – okoskodtam magamnak -, hanem valamilyen – egyelőre – nem létező állapot elképzeléséről. “De a jelent most épp a vágyakozás állapota jelenti. Engedd” mondta erre valaki.
Én meg belecsodálkoztam a világba. Jah, tényleg! Hihetetlen könnyűség fogott el. Igen, így is lehet nézni.
A földre visszapottyanással meg akkor foglalkozom, amikor majd pottyanok. (Hiszen a vágyakozás elhessentésének oka a pottyanás okozta ütődés minimalizálása, elkerülése szok’ lenni.)