Új kifejezést tanultam: to drool over sg. Azt jelenti, hogy nyáladzani (a sztaki írta ezt a szót!) valami miatt. Például, ha valami nagyon tetszik. Ma értelmet is nyert ez a kifejezés: beleszerettem Anna Maria Horner textiltervező anyagaiba.

A textiltervezés nekem eddig annyit mondott, hogy L.E. volt gimis padtársam, egész negyedikben geometrikus mintákat rajzolt egy kockás papírra, mert textiltervező akart lenni.
Most elkezdett érdekelni: hogy kell ezt csinálni? Főleg, hogy találtam egy szájtot – Spoonflower - , ahol az ember megtervezheti a saját textiljét, amit kinyomtatnak és postáznak. Nem próbáltam…még.

*******

I decided to clear my shop of the old ones, to give room to the new ones. Sooooo, here we go!

Kedves K-testvér2 beajánlott a kreativ.miner.hu-ra.

Tehát akkor…

A tökéletes helyen voltunk.

Még csak január közepe van, de úgy érzem, mintha nem is lett volna két hét szünet. Az agyam darabokban. Éreztem, hogy ezzel most már kezdeni kell valamit, úgyhogy pihenésképp kivettem magamtól a délutánt és elmentem soppingolni (yeah!!) egy turkálóba és a H&M-be. A vágyott vastag, kötött téli pulcsit ugyan nem találtam meg, de helyette vettem minden mást.

Ezután találkoztam Anival a Gresham-ben. Kicsit tébláboltam, hogy hova üljünk, majd elcsábított a bárban lévő hatalmas kanapé gyönyörű lila huzattal, órási olivazöld puha párnákkal. Belehuppantam, mennyország. A kanapé befogadott, de nem nyelt el, éppen ideális a kikapcsolódáshoz, alváshoz. A fények, a zongora, a puha lila szín mind-mind simogatólag hatott, azon méláztam, hogy a belsőépítész páratlanul kifinomultat alkotott, már épp befészkeltem magam a legpuhább sarokba, csukódott le a szemem, amikor Ani megérkezett. Rövid lamentálás után úgy döntöttem, hogy ezúttal “megérdemlem” és nem sajnálom a pénzt kajára. (Kávé=1800 ft, húsleves=2200 ft, a többit le sem írom.)

Kukoricakrém levest rendeltem tigrisrákkal, majd másodiknak sült libamájat birsalma ágyon, tokajis öntettel meglocsolt salátával, Ani szerényen almás italt fahéjjal. Elsőnek egy kis falatka jött: serrano sonka, kenyérdarabka és valamilyen rokfortos szutymák julien-re vágott tunkolós répával. Ezután érkezett a tapas: oliva, cukros mandula és pogácsa. Csak ezt követően jött a fűszervaj és a “párizsi csodapékség”: diós kenyérke, baguette, és még két féle extra kenyér, amiket néven nevezni sem tudok. Az egyik a maceszra hasonlított állagában, dehát nyilván nem az volt: ki az aki ilyenkor maceszt akarna enni?! Itt jött a képe a glutén-mentesség kérdése, és az amúgy borzasztó kedves felszolgálólány vette az akadály: szó nélkül hoztak 4 db gluténmentes kenyérkét, később még meg is pirították.

Na, a leves csak most jött: egyszerű fehér – melegített – tányérban, tökmagolajjal meglocsolva, ehető hőmérsékleten. A leves mellett pedig egy gusztusos tigrisrák gömbölyödött félig ropogósra pirítva. A leveses kanálról külön kell szólni: természetesen saját márkás és ezüst, de ami igazán egyedivé tette, hogy a széle lekerekített, valahogy száj-ergonómiailag megfelelően, így amikor az ember lenyalja a kanalat, akkor csak simaságot érez, nem azt, hogy itt most élesen vége van valaminek.

Már amúgy is elolvadtam az egész hangulattól, kiszolgálástól, de aztán megérkezett a libamáj. Hozzákocogtattam a késem – enyhén megremegett. Tökéletes. Belevágtam: omlós, de nem szétesős, puha, de mégis definiált májdarabkák, a számban pedig csúszott és elolvadt, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. (Hát ez is!) A tokajis öntet a salátán mennyei volt. Plusz zsenialitás, hogy a máj alatt kerekre sütt tojás-lepényke volt, aminek csak akkor jöttem rá a funkciójára, amikor egy zsírosabb máj darab után beleharaptam: valahogy elvette a máj zsírosságát, könnyebbé tette.

Nem vagyok valami nagy libamáj-zabáló – nem is tudom miért ezt rendeltem -, de ez olyan eszményi volt, hogy egyszerűen megismételhetetlen. A továbbiakban ott tespedtünk a puha lila kanapéban még egy órát, beszélgettünk, s időközben friss, teli tapas-os tálka került a félig (!) kiürült helyére. Végül kikértük a számlát, ami nem volt alacsony, viszont a sok extra dologért semmit sem számoltak fel.

Külön ódát érdemel még a wc. Az egy dolog, hogy márványból van tömör fa ajtókkal és a recamier-ekkel. Ami igazán elbűvölő, hogy papírtörülköző helyett hófehér vászon kendőcskékbe lehet kezet törölni, a szappan hihetetlenül finom illatú és kézkrém is van, ami olyan légies-nőies illatot áraszt, mintha épp valamilyen luxus-kozmetikából léptem volna ki. (Amit ugyan nem tudok, hogy milyen, de ilyennek képzelem.) Ezek után fél órát szagolgattam a kezem.

A teljes elégedettség és pihentség állapotában távoztunk, most pedig levezetésképp rézangyal szilvapálinkát iszogatok, amiről meg kell, hogy állapítsam: tökéletesen illik egy ilyen vacsora zárásához.

Judit elengedett
Hangulat
Az a bizonyos wc a kézkrémmel

Szomorú vagyok.
Shadai úgy döntött, bezárja a Judapestet.
Megértem őt: tulajdonképp az ő energiája tartotta össze az egészet, és természetes, hogy ez egyszer elfogy, más irányba fordul.

Ugyanakkor nagyon fog hiányozni. Kifejezetten inspiráló volt egy olyan – eleinte virtuális – közösséghez tartozni, aminek gyökeresen más a tematikája, mint a Mazsihisz-, Szochnut-, és JOINT-körüli csoportoknak, aminek köze van a jelenhez, nyitott, sokszínű és van humora. Jó volt ide írni: először kezdtem azt érezni, hogy szívesen azonosulok valamilyen zsidó közösséggel. (Ami ugye meglepő tény annak fényében, hogy gimnazista éveimet ortodox helyeken és ifimozgalmakban töltöttem.)

De a szomorkodáson túl nézzük a jó oldalát: legalább kiderült, hogy lehet máshogy viszonyulni dolgokhoz, másképp gondolkodni, és egyáltalán van olyan megközelítése a zsidó létnek, ami érdekelni tud.

Imhol egy jól sikerült nem-nekrológ nekrológ.

Surprise for the new year: today I sold the 100th something!

Happy New Year!
via Sketchpause