Karanténbeli kreatív napok: játék unokahúgomnak

Az úgy kezdődött, hogy március közepén, az önkéntes karanténom második napján húgom felhívott, hogy nem csinálnék-e olyan állatos játékot Jankának, az unokahúgomnak, amiben tépőzárral le lehet szedni az állatokat, majd visszarakni. Hát hogyne! mondtam, úgyis ráérek most pár hétig. A rajzkészségem az…khm… lehet rajta fejleszteni, de akkora mázlim volt, hogy Agócs Írisz pont akkor kezdte […]
Egyediség vs. fenntarthatóság

Kezdetekben úgy gondoltam, hogy minden ékszerből, kombinációból csak egyet fogok csinálni, attól lesz egyedi és megismételhetetlen, hogy egyetlenegy van belőle, és különben is megrendelésekkel, mások elképzeléseivel se zaklassanak engem, mert ez az én szerelemtevékenységem, csak azt szeretném csinálni, ami nekem jól esik. Ma már nem így gondolom. A két megközelítés között bejárt utat szeretném nektek […]
Hogyan lettem ékszertervező?
Nem tudom, tudjátok-e, de én sosem készültem ékszertervezőnek. Sőt, semminek sem készültem. Inkább csak kerestem mindig valamit, amit szívesen csinálnék. Anyukám orvosnak készült és orvos is lett, apukám pedig mérnöknek készült és az is lett…hosszú ideig.* (Erre a részre még visszatérek!) Így tehát tinédzserként azt gondoltam, hogy nincs más dolgom, csak választani egy szakmát, amit […]
Így készült: Jónás ezüst gyűrű

Ezüst (vagy bármilyen fém) ékszerek nagyon sokféle technikával készülhetnek, ezek egyike a viaszfaragás, amikor is egy puhább, vagy keményebb viaszdarabból a folyamat végén ékszer születik. Ez a kedvencem, olyan mint a mini szobrászat, lenyűgöző. Nemrégiben lefotóztam a Jónás gyűrű kapcsán, hogy milyen főbb fázisai vannak a gyűrű elkészítésének: most végigvezetlek rajta titeket, hátha másokat is […]
Történetek az Ószövetségből – ezüst ékszer kollekció Mózessel, Jónással és a cettel

Nem tudom hogyan kezdődött. Egyszercsak ott volt egy darab viasz előttem, és azt mondta, hogy ő Jónás a cet gyomrában. „Jól van, akkor te vagy Jónás a cet gyomrában” gondoltam, és kifaragtam. Nem sokkal később kezembe került egy félbehagyott viaszdarab Jermakov Kati 2 évvel ezelőtti workshopjáról: ő azt súgta, hogy ő egy lerágott almacsutka. „Rendben, […]
Vadjutka és a ká-ra mászó ember: 13 év után megújul a Vadjutka logó

Emlékszem a pillanatra, amikor 2007-ben felvettek a WAMP-ra és azon merengtem, hogy ez szuper, de én azt is szeretném, hogy amikor majd visszajönnek, akkor ne pusztán egy nyakláncost keressenek, hanem engem. Hopp, kell egy logó! Pillanatok alatt máris egy fiatal grafikus kezei közt találtam magam – akinek a nevét sajnos nem tudom, úgyhogy ha magára […]
Új design ékszer bolt Budapesten: Bimbó Jewelry

Van egy új, varázslatos világ a belvárosban: a Bimbó Jewelry Store az Opera háta mögöt, a Lázár utcában. A két tulajdonos, Ági és Dóri által berendezett műhely és bolt egy kicsit abszurd mesevilág; picit olyan, mintha Alice Csodaországában járnánk. Igazából pont olyan, mint az ékszerek, amiket terveznek: meglepő és teljesen egyedi színek, formák és anyagpárosítások; […]
Cukker süti: új – és szuper – cukrászda Budapesten

Annyira imádom, amikor emberek álmodnak valamiről, majd osztanak-szoroznak, szerveznek, küzdenek és végül elindulnak megvalósítani azt, amiről álmodtak / ábrándoztak. Így tett Erika barátnőm (az Égigérőpaszuly gasztroblog írója és volt újságíró), valamint az ő Eszter barátnője (ex-ügyvéd): nemrégiben megnyitották a Cukker süti cukrászdájukat a Gazdagréti lakótelep kellős közepén. (A nem belvárosi helyszín ne riasszon el senkit: […]
Új mérföldkő: pecsétgyűrű megrendelésre, ékszer férfiaknak

Elkészült életem első pecsétgyűrűje: nagyon izgultam. Apukája 70. születésnapjára rendelte a lánya és családja, ráadásul egy régi családi címert is (a család nem magyar) rá kellett varázsolni a gyűrűre úgy, hogy a címer csak egy pecséten volt meg, amivel alig lehetett pecsételni. Hát most fel kell kötnöm a gatyám / szoknyám – gondoltam. Végül nem […]
Most menj és élj! – ékszereim Jermakov Katalin kiállításán / Now go and live! – my jewelry on the exhibition of Katalin Jermakov

Scroll down for English text. Kiállításon veszek részt: mesterem, Jermakov Katalin műhelye, a Mana Stúdió 15 éves, mely alkalomból bemutatja új ékszereit, valamint tanítványai is megmutatják munkáikat. (A kiállítás részleteiről kicsit alább lehet olvasni.) A kiállításra két új ékszerrel készülök, melyek a „Most menj és élj!” címet viselik. Hogy miért? Íme a magyarázat. Tartoztam egy […]